Noha korábban arról volt szó, hogy már a Minit is zavarja a túlságosan elaprózott modellkínálat, egyelőre nem nagyon fognak változtatni rajta. Sőt, a most háromajtós karosszériával bemutatkozó harmadik generációból ugyanannyi változat lesz, mint a jelenlegiből. Lesz hagyományos, ötajtós karosszéria is, a kombi is öt ajtóra vált, és persze lesz vászontetős modell is.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen egyelőre a háromajtósnak kell örülni, amely mintha kissé vizenyős tekintetet kapott. Egyébként meg onnan lehet felismerni, hogy immár a felső két légbeömlőt fogja körbe elöl a króm csík, magába foglalva a hatósági jelzést is. Hátulról csak nagyon szakértők szúrják majd ki a változást.

Az utastérben stílusa marad a régiben, új elem, hogy van egy üzemmód-kapcsoló is a fedélzeten, amelynek segítségével nem csak sport, de „zöld” módban is lehet használni az autót; a hatalmas kerek középső óra kerületét piros illetve zöld fénnyel világítják meg ennek megfelelően. Felár ellenében a legfontosabb információkat immár a szélvédőre is ki tudja vetíteni az autó, ami egyébként tele van a ma elérhető elektronikus segédekkel is. A külső méretei növekedtek, tágasabb lett az utastér is, a csomagtartóban rögtön 51 literrel tudták megnövelni a teret, igaz, a 211 liter még mindig visszafogott.

Kezdetben a közepes teljesítményű motorokkal lesz elérhető a Mini, a Cooper és a Cooper D az új fejlesztésű háromhengereseket kapja. Mindkettő 1,5 literes, a benzines 138 lóerős (230 Nm), a dízel 118 lóerős (270 Nm), utóbbi szabványos fogyasztása 3,5 l/100 km. Aki befizet a Cooper S változatra, az már négy hengernek parancsolhat a jobb lábával, meg 198 lóerőnek (300 Nm), a később érkező JCW várhatóan már a 300 lóerőt ostromolja majd. De lefelé is bővül majd a választék, még nem tudjuk, hogy a One és a One D milyen teljesítményű erőforrást kap majd. A Los Angelesi Autószalonon bemutatkozó új Mini forgalmazása 2014 tavaszán kezdődik Magyarországon.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!