A veteranpark.hu közösségi veteránjármű enciklopédia ismét felmérte a hazai veteránjármű-állományt, mely a legutóbbi adatgyűjtéshez képest a darabszám tekintetében 30 százalékkal nőtt. A legidősebb jármű immár 104 éves, a márkák tekintetében autóból Lada, motorból pedig MZ van a legtöbb forgalomban. A teljes, típusokat, évszámokat és darabszámokat közlő lista szabadon hozzáférhető a weboldalon.

Több mint 120 ezer veterán korú autó és motor található a 2011. decemberi 31-i állapotot tükröző adatok szerint. „Utoljára másfél évvel ezelőtt készítettünk hasonló statisztikát, akkor 90 ezres oldtimer parkról beszélhettünk. A jelentős növekedés annak köszönhető, hogy egyre több a 30 évesnél idősebb, forgalomban lévő autó és motor. Ezek nagy része azonban feltehetően nem a gyűjtőszenvedélyt szolgálja, sokkal inkább napi szinten használt közlekedési eszköz” – értékelte a legfrissebb adatokat a Veteranpark.hu képviseletében Kolma Kornél. A szakember hozzátette, hogy a Központi Statisztikai Hivataltól származó teljes adatbázist figyelembe véve – mely a személygépkocsikon és motorkerékpárokon kívül a tehergépkocsikat, buszokat, vontatókat, vontatmányokat és lassú járműveket is tartalmazza – a hazai veteránpark 220 ezer darabot számlál.

A mennyiségi adatoknál maradva a veterán autók tekintetében egyre csökken a keleti gyártmányok dominanciája. Bár még mindig Ladából van a legtöbb, összesen 22 525, melynek háromnegyede 2101-es típusú, a második helyen már a Volkswagen szerepel közel 16 ezres darabszámmal. A veterán motorok tekintetében az MZ dominál, mivel a majd 26 ezres oldtimer korú kétkerekű fele e márka valamelyik típusát képviseli. „Másfél évvel ezelőtt nagyon sok megkeresés érkezett hozzánk, mely konkrét típusok, illetve évjáratok darabszámát firtatta, ezért úgy döntöttünk, hogy ez alkalommal a teljes listát közzétesszük” – tette hozzá Kolma Kornél. (Itt található az autók típus szerinti listája és a motorok típus szerinti listája.)

Új belépők a legrégebbiek között

A 10 legidősebb veteránjármű tekintetében azonban nincs óriási változás. A legpatinásabb autók listáját továbbra is egy 1898-as Panhard Levassor vezeti, ugyanakkor az 1914-es Rauch and Land már nincs a listában, előkerült azonban egy 1923-as Citroen B2. „Az adatbázisban csak azok az autók szerepelnek, melyek forgalomban vannak, a változás oka így a forgalomból történő ideiglenes kivonás vagy egy külföldi eladás lehet” – kommentálta az adatokat Kolma Kornél. Hasonló változás a legkorosabb motoroknál is megfigyelhető, itt egy 1930-as NSU 501 TS „tűnt el”, míg a 10. helyre egy 1932-es Norton 19 váltott új belépőként jegyet.

Top 10 legidősebb forgalomban lévő veterán korú autó:

Panhard Levassor (1898) Panhard Levassor (1899) Panhard Levassor (1900) De Dion Bouton (1902) Fiat Wiener Dolomit C2 (1910) Ford T-model (1917) Citroen C2 (1922) Citroen Torpedo (1922) Citroen B2 (1923) Salmson VAL 3 (1923)

Top 10 legidősebb forgalomban lévő veterán korú motor:

Indian Scout (1927) D-Rad R-06 (1928) Harley Davidson JD (1928) Indian 101 Scout (1928) NSU 501T (1928) BMW R16 (1929) Indian D G P (1929) Harley Davidson 30 (1930) Méray JAP P-350 (1931) Norton 19 (1932)

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!