Épp csak megérkezett Magyarországra a Kia Ceed, amivel párhuzamosan rögtön három új modellt is prezentáltak világszerte. Hivatalos lett a ProCeed nevű sportkombi, a GT nevű forró ferdehátú, és közben Dél-Koreában bemutatták a szintén GT néven futó karosszériaváltozatot, ami egy magas építésű kombi.

Először ez utóbbi, a Kia K3 GT mutatkozott be Dél-Koreában, európai idő szerint már reggel ötkor megismerhettünk. Annyiból meglepő ez a változat, hogy félúton van az egyterűek felé, de mégse vitték el szabadidő-autós irányba a megjelenést, épp csak egy kicsit magasabb építésű, mint a többi változat, miközben a karosszéria befejezése is valahol az ötajtós és a kombi között helyezkedik el. Egyelőre a sportos GT felszereltséggel ismerhetjük meg az újdonságot, tehát a 204 lóerős 1,6-os turbómotor van az orrában, de amikor várhatóan jövőre megérkezik Európába, a többi motort (talán az 1,4-es szívó kivételével) is megkapja.

Délután 1 órakor mutatták be hivatalosan a ProCeed nevű kombit, és ezzel egyszerre rögtön az ötajtós és ProCeed karosszériával választható GT modellt is megismerhettük. Utóbbi a sportmodell neve, amelynél még nagyobb méretű légbeömlőket és kamu hátsó szellőzőnyílásokat alkalmaznak, az 1,6 literes turbómotor 204 LE/265 Nm teljesítményű, a hatfokozatú kézi kapcsolású váltó helyett pedig hétfokozatú, duplakuplungos egységet is lehet kérni.

A normál modellhez képest még hat hónapig csiszolták a felfüggesztést, az átalakítás során 5 mm-rel csökkentik a hasmagasságot, merevebbek a rugók, miközben a stabilizátorokat lágyabbra vették. A felnik alapáron 18 colosak, amelyekre Michelin Pilot Sport 4-es abroncsokat szerelnek. Újraprogramozták a menetstabilizálót, amely több játékteret hagy, illetve bekerül a Torque Vectoring by Braking funkció, ami kanyarban fékezésnél az ívbelső kerekeket jobban lassítja, hogy ezzel is segítse a kanyarodást. Nagyobbak az első féktárcsák, az átmérő 320 mm, a vastagság 28 mm, a kormánygép 17%-kal közvetlenebb (2,44 fordulat a két végpont között) mint az előző Ceed GT-nél.

A ProCeed névre hallgató sportkombi karosszériája 5 mm-rel hosszabb és 43 mm-rel alacsonyabb a normál Ceed kombinál, a csomagtartó befogadóképessége minimálisan, 625 literről 594 literre csökkent. Mivel a sorozat csúcsmodelljéről van szó, csak GT-Line és GT modellként lehet majd megkapni, ennek megfelelően is a turbómotorokra korlátozódik a motorválaszték, és a dízelből is csak az erősebb, 136 lóerős változatot lehet rendelni.

A karosszériával kapcsolatban a hátsó szélvédő dőlésszögét is kiemelték, az ötajtósnál 52,4°-os szögben dől előre az üveg, a Sportswagonnál 50,9°ez az érték, míg a ProCeed esetén 64,2°-ról beszélünk. Nagy betűkkel ráírják a csomagtérfedélre a karosszériaváltozat nevét, a két lámpát összekötő LED-fénycsík alatt. Minden ProCeed Michelin Pilot Sport 4-es abroncsokkal rendelkezik. Novemberben indul a sorozatgyártás Zsolnán, a kereskedésekbe 2019 első negyedévében érkezik meg a sportkombi.