Ne csak a saját gyerekünkre, de a máséra is figyeljünk, javasolja Magyar Lajos, a szekszárdi TIR Suli Autósiskola vezetője. Ez azt jelenti, hogy ha gyalogosan közlekedünk, a kereszteződésben a vadidegen gyereket se engedjük a kocsi elé lépni. A kisebbeket a szülők néhány hétig mindenképpen kísérjék el az iskolába, hogy megszokják, megtanulják, mire kell figyelni.

– Az autósoknak pedig észben kell tartaniuk, hogy nem lehet a szerencsében bízni. A gyerekek nem rájuk, hanem egymásra figyelnek, hazafelé sétálva beszélgetnek, esetleg lökdösődnek – mondja az oktató. A kereszteződésekben, gyalogos átkelőknél, és ahol veszélyt jelző tábla van, mindenképpen lassabban, óvatosabban érdemes haladnia az autósnak. Magyar Lajos arra is figyelmeztetett, hogy az a szülő, aki kocsival hozza-viszi csemetéjét, ne az úttest felőli oldalon szállítsa ki a gyereket, hanem a járda oldalán.

Keljünk fel egy fél órával korábban

Az ősznek közlekedési szempontból nem csak árnyoldalai vannak. Kitanics Márk pszichológus elmondta, mivel ekkorra megszűnik a hőség, általában nyugodtabbak vagyunk. Ez azt jelenti, hogy egymásra is jobban oda tudunk figyelni. Az idegeskedés elkerülésére viszont ő is csak azt tudja tanácsolni: keljünk fel fél órával korábban, hogy ne kelljen kapkodni. Magyar Lajos szerint nem lehet a legkisebbeket okolni a késésért, de ha már csúszásban vagyunk, inkább késsünk egy-két percet, minthogy balesetet okozzunk. A KRESZ szabályait tartsuk be, iskolák környékén pedig semmiképp se hagyjuk elnehezülni a lábunkat a gázpedálon.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!