Kettéválasztják a Daimler konszernt, a jövőben külön jogi személyként folytatja a pályafutását a nagy méretű haszonjárművekkel foglalkozó részleg Daimler Trucks néven, a személyautókkal foglalkozó cég pedig hamarosan Mercedes-Benz-re lesz átnevezve. Azért kerül sor erre az osztódásra, hogy a két üzletág a maga ritmusában tudja végrehajtani a technológiai átállást, könnyebben lehet majd pénzt szerezni befektetőktől (tőzsde), ha pontosan tudják, hogy mire adnak pénzt. Az utóbbi hónapokban az elektromos nagy méretű haszonjárműveket ígérő vállalkozásoknak megugrott az árfolyama, mert a piacon jelentős kereslet van ilyen járművekre, és esetenként százezres nagyságrendben kötöttek már flottaeladási-opciókat ilyen környezetbarát haszonjárművekre. A Mercedes-Benz pedig a luxusmárka-mivoltát akarja hangsúlyozni a lépéssel és a haszonjármű-üzletág leválasztásával. Jogilag független vállalkozás lesz a Mercedes-Benz és a Daimler Trucks, a két cég közötti egyetlen kapcsolatot a mai Daimler Mobility nevű szolgáltató jelenti, amely mindkét helyen jelen lesz majd saját szakembergárdával.
A szétválást majd a harmadik negyedévben megrendezésre kerülő közgyűlésén véglegesíti majd a Daimler.