Nem döntött világrekordot az új Land Rover Discovery a bemutatkozása során, hiszen állva maradt az 5 805 846 darab LEGO építőelemből készített – ez 470 646 építőelemmel múlta felül az eddigi rekordot -, 13 méter magas Tower Bridge, amely része volt a bemutatónak; brit sportolók és Bear Grylls is aktív részese volt a rendezvénynek. De nem csak a leleplezés, az autó is figyelmet érdemel: akár 480 kg is lehet a tömegcsökkenés, ami egyfelől az új alumínium térváznak, illetve a V6-os helyett soros négyhengeres alapmotornak köszönhető, az első két üléssor mögött (tetőig pakolva) 1127 liter a csomagtér, a légrugózásnak hála a hasmagasság akár 28,3 centi is lehet, a gázlómélységet 70-ről 90 centire növelték.
disco2
Amíg korábban pontosan 2,5 tonna tömegű volt az alapváltozat, az új Discovery már csak 2115 kg-ot nyom. A hátsó ülések ledöntése gombnyomásra működik, és nem feltétlenül kell az utastérben elhelyezett kapcsolókhoz nyúlni, a megfelelő alkalmazással mindez elvégezhető akár a saját okostelefonról is távolról, így beszálláskor már épp az igényeinknek megfelelő elrendezés várja a használót – ehhez viszont rendet kell tartani a csomagtérben. A mai világ a kütyükről szól, az utastérben akár 9 USB csatlakozás lehet, ahonnan lehet ezeket tölteni, a fedélzeti wifi 8 készüléket képes kezelni.
disco3
Alapfelszerelés a légrugózás, a Terrain Response rendszer, a 10 colos képátlójú InControl Touch fejegység (harmadával csökkent a fizikai kapcsolók száma), a középső szinten már navigáció, digitális légkondicionáló is van a fedélzeten, a HSE-ben többek között Meridian hifi, Windsor bőrkáprit, panoráma üvegtető, LED-es fényszórók jelentik a többletet. A HSE Luxury csúcsmodellben már nyitható az üvegtető, még több helyre kerül Windsor bőr, és van a hátsó ülésekről élvezhető szórakoztatócsomag (monitorok az első fejtámlákban).

Három motorral indul a forgalmazás majd 2017 tavaszán, az alap a 2,0 literes, két turbós négyhengeres Ingenium dízel 240 LE/500 Nm teljesítménnyel, a 3,0 literes V6-os dízel 258 LE/600 Nm teljesítményű, a benzines a 3,0 literes V6-os kompresszoros 340 LE/450 Nm-rel. A váltó minden esetben 8 fokozatú automata, modelltől függően van terepfokozat is.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!