Meglehetősen titokzatos körülmények között, egy feladó nélküli borítékban kapta meg a brit AutoExpress újság ezeket a fényképeket, amelyekről aztán megkérdezte a brit Mazda forgalmazót. A hivatalos válasz szerint a számítógépes grafikák egy olyan autót ábrázolnak, amelyen azt vizsgálták, hogyan néz ki az új Kodo formavilág egy kompakt méretű járművön. Azonban nem az új Mazda3-ról van szó.

Minden bizonnyal egy olyan formatervet látunk, amely bekerült az új Mazda3-as formájának megalkotására hirdetett házon belüli verseny dobogós helyezettjei közé. Az utolsó két-három formatervből kiválasztják a legígéretesebbet, majd az összes csapat tagjai ezen dolgoznak tovább. Ha ez egyébként egy ki nem választott formaterv, akkor ennél csak jobb lehet a végleges.

Nem csak formailag, hanem műszakilag is sokat változik majd az autó, hiszen a Mazda6-oshoz hasonlóan azt is átállítják a Skyactiv technológiára, ami azt jelenti, hogy a jelenleginél nagyobb lesz a távolság az A oszlop és az első tengely között, hogy elférjenek a bonyolult kipufogók a motortérben. A Mazda6-osból (és CX-5-ból) már ismert 2,0 literes benzines és 2,2 literes dízel mellett a Mazda3-asban kisebb lökettérfogatú erőforrások is választhatóak lesznek. A jövő év végén várható a végleges autó leleplezése – talán Genfben egy tanulmányt is láthatunk majd -, a forgalmazás 2014 elején indulhat.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!