Felismerhetetlenségig összeroncsolódott autók, tömegkarambolok, halottak, súlyos sérültek: az elmúlt időszakban számos baleset történt a közúti-vasúti átjáróknál. Demény Rezső kaposvári okleveles gépészmérnök, mérnöktanár és Pauer Béla György egyéni szellemi vállalkozó közel 15 éve dolgozta ki a találmányt, melynek lényege, ha jön a vonat, akkor a megfelelő berendezéssel ellátott járműben – személyautó, busz vagy épp kamion – jelzi a közelgő veszélyt. Vigyázz, vasúti szerelvény közeledik: hangzik a figyelmeztetés.

– Nem könnyű végig vinni egy ilyen kezdeményezést – utalt az elmúlt évek kálváriájára Demény Rezső. Kifejtette: a Magyar Szabadalmi Hivataltól 2005-ben úgynevezett használati mintaoltalmat kaptak a vasúti, közúti kereszteződést rádiójellel védő berendezésre. Pauer hangsúlyozta: az elejétől fogva azt akarták elérni, hogy hazánkban biztonságosabbá váljon a közlekedés. A kezdeti lelkesedésük nem párolgott el, annak ellenére, hogy számos elutasításban volt részük, egyes közlekedési társaságok, hatóságok nem karolták fel az ötletet. A készülék tesztelése embert próbáló feladatnak bizonyult. Időközben felmerült technikai gondok kiküszöbölése sem volt egyszerű, így előfordult, hogy a párhuzamos vasúti és közúti forgalomnál több alkalommal bejelzett a berendezés, s ez állítólag zavarta a sofőröket. Elmondták, ezt a problémát már orvosolták, s menetközben újabb finomításokat végeztek a készüléken.

A MÁV Zrt. kommunikációs osztályától megtudtuk: az útátjárós balesetek oka 99 százalékban az autóvezetők figyelmetlenségére vezethető vissza. A legtöbb esetet a gyorshajtás, a vezetés közbeni telefonálás okozza. A fülhallgató nélküli mobilhasználat ugyanis elterelheti a vezető figyelmét, így előfordulhat, hogy a vasúti átjáró tilos jelzését nem veszi észre. Gyakran tapasztalható, hogy a gépjárművezetők nem néznek körül az átjáróba történő behajtás előtt. Hazánkban évente átlagosan 40 súlyos baleset történik, ebből 20 halállal végződik. Ezeknek csaknem száz százalékát a vezetők figyelmetlensége, agresszivitása okozza.

– A találmány lényege, hogy a mozdonyban van egy jeladó, s a gépkocsiban pedig a vevő készüléket lehet elhelyezni – folytatta Demény Rezső. – A 900 méteres vevőkörzetből érkezik a jel, tehát elegendő idő áll a gépkocsivezető rendelkezésére, hogy megfelelően reagáljon. Egy mozdonyba az adókészülék elhelyezése nagyjából 15-20 ezer forintba kerülne, a közúti járművökön a GPS és a jelvevő készülék ára nagyjából 30-40 ezer forint.
Demény Rezső szerint fontos, hogy találmányuk a fénysorompó nélküli vasúti átkelőknél is figyelmezteti a gépkocsivezetőket a veszélyre, s nem a közelgő dübörgés riasztja a sofőrt. A szakember leszögezte: nem akarnak semmilyen vasúti berendezést lecserélni, hanem biztonsági kiegészítő készülékkel szeretnék ellátni a vasúti és közúti járműparkot. A találmány kialakítása révén a tolvajok érdeklődését sem kelti fel, s ugyancsak az előnyök közé sorolta, hogy megfelelő tesztelés és próbaüzem után nagy szériában könnyen felszerelhető a vasúti és közúti járművekre.

– A MÁV vezetőjének augusztusban is írtunk levelet, remélhetően előbb-utóbb lehetőséget kapunk arra, hogy megvalósíthassuk tervünket – emelte ki Demény Rezső. – Azt szeretnénk elérni, hogy végre élesben azaz, mozdonyra szerelve, menetközben próbálhassuk ki a berendezésünket szerte az országban. Abban bízunk, hogy hamarosan mégiscsak zöld jelzést kapunk a vasúttól.

Kell a szakhatósági engedély

– Az említett berendezéssel kapcsolatban a minket megkereső feltalálóknak többször is jeleztük az utóbbi években, hogy elképzelésük biztonságtechnikai és jogi feltételrendszerének rendezése, valamint a szükséges szakhatósági engedélyek nélkül nincs mód a készülék tesztelésére – reagált megkeresésünkre a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága. Ha ezeket a feltételeket rendezik, valamint a műszaki és egyéb paraméterek tisztázása után kerülhet sor – természetesen a feltalálók költségén – a berendezés eseti kipróbálására.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!