Olyan súlyos problémát talált a Polaris a Sligshot nevű háromkerekűjével kapcsolatban, hogy nem csak az új járművek vásárlóknak való átadását függesztették fel, de arra is felszólítják a 2015-ös modellévű járművek tulajdonosait, hogy egy centit se használják azt, mert bármikor megszűnhet a kapcsolat a kormány és az első kerekek között, ami könnyen balesethez vezethet. Ezzel a visszahívással párhuzamosan egy másik igen fontos szervizakciót is meghirdetnek, az ülések mögötti bukókeret nem felel meg a Polaris belső előírásainak.

A kormányzással kapcsolatban az a probléma, hogy a kormányműben elhelyezett golyóscsapágy széttörik, és ilyenkor megszűnik a kapcsolat a kormánykerék és az első kerekek között. Javítani nem lehet a kormányművet, azt egyben kell cserélni; a Polaris úgy számol, január végén megérkezhetnek az első cserealkatrészek a szervizekbe, ezt követően indulhat a javítás. Nem lesz olcsó az egész akció, hiszen a ritka hálózat miatt nem egy esetben a tulajdonos akár 150-200 km-es távolságra lakik a szerviztől, ahová tréleren kell szállítani a háromkerekű roadstert. Olyan is volt, akik a lakóhelyétől több mint 200 kilométerre ért utol a telefon, miszerint azonnal parkoljon le a Sligshot-tal, meg ne próbáljon hazahajtani vele. Azt nem tudni, hogy január végére az ezzel párhuzamos szervizakciót is sikerül lebonyolítani: az alumínium bukókeretet beszállító vállalkozás jelezte a Polarisnak, hogy az általa eddig készített alkatrészek nem felelnek meg a gyár elvárásainak. Ezeket is cserélni kell, nem lehet javítani.

A problémás kormánymű - a hírek szerint baleset még nem történt a hiba miatt A problémás kormánymű – a hírek szerint baleset még nem történt a hiba miatt

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!