Kia koppintással lép a SUV-ok piacára a kínai Jinbei márka Kia koppintással lép a SUV-ok piacára a kínai Jinbei márka

Úgy tűnik, a kínai másolóipar se dolgozik már olyan gyorsan, mint régen. Vegyük például a Jinbei márkát, amely mostanáig buszlimuzinokra specializálódott, de elhatározta, hogy a szabadidő-autók felé is nyit.

Egyszerre másolták le az első és második generációs Sorentót a kínaiak Egyszerre másolták le az első és második generációs Sorentót a kínaiak

Nem is nagyon kerestek sokáig, amíg megtalálták az általuk lemásolásra érdemesnek nyilvánított alapot. A dél-koreai Kia Sorentóra esett a választás, és még igazából az se tudta megzavarni a fejlesztőmérnököket, hogy idő közben modellfrissítés történt a mintadarabnál. Mivel nem akarták kidobni az addig elvégzett munka eredményét, azt a megoldást választották, hogy az első generációs karosszériára az új modell orrát illesztették rá. Az, hogy az alvázas régi és az önhordó új Sorento között jelentős magasságbeli különbség van, meredeken lejtő motorháztetővel hidalták át. Ez alatt egyébként – hogy is lehetne másképp – egy, a Mitsubishitől származó 2,4 literes benzinmotor dolgozik.

Innen látszik a legjobban, hogy az új orr és a régi hátsó rész mennyire eltérő magasságban van Innen látszik a legjobban, hogy az új orr és a régi hátsó rész mennyire eltérő magasságban van