Nincs új a nap alatt, az autózás hajnalán az egyszerűsége – nem kellett kurblizni, menet közben előgyújtást állítani, stb. – miatt kedvelték az elektromos hajtást, azonban a belső égésű motorok rohamos fejlődése miatt a kezdeti aranykornak – több, mint 100 olyan gyártó volt, amely villanymotoros autót kínált – gyorsan vége szakadt. A Historics következő, Brooklands-ben megrendezésre kerülő árverésén most ebből az időszakból származó két autóra lehet majd licitálni.

Az 1906-ban gyártott Pope Waverley Victoria Phaeton értékét 12,4-16,5 millió Ft-ra becsülik, szóval egy jól felextrázott villanyautó árát kell fizetni a 110 éves technikáért. Új korában egyébként 1600 dollárt kértek a Nebraskában készített autóért, amelyet teljesen felújítva kínálnak majd. A virágmintás ülésen ketten utazhatnak teljes kényelemben – ez azt jelenti, hogy van takaró a lábuk melegítésére –, velük szemben a szükségülésen még ketten ülhetnek a menetiránynak háttal. Modern akkumulátorok és fedélzeti töltő garantálja, hogy az új tulajdonos gond nélkül használhassa a 110 éves villanyautóját – töltésenként 60-65 km-es távolság erejéig.

A Victor High Wheel Runabout nevű kocsit egy évvel később építették Indianapolisban, sokáig egy amerikai múzeumban volt kiállítva, ahonnan egy gyűjtő vitte át Nagy-Britanniába. Újrafestették az alvázat és a karosszériát, ez is modern akkumulátorokat és töltőt kapott annak érdekében, hogy használni lehessen – egy feltöltéssel nagyjából 110 km-re lehet eljutni a hat darab Odyssey PC2250 akkumulátor jóvoltából. Mivel egy korból származnak, támpont híján ezt is 12,4-16,5 millió Ft értékűre becsülik.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!