Már a Dacia Duster piacra dobásának idején felmerültek az első találgatások, miszerint elkészítik a szabadidő-autó platós változatát is. Ezt később a gyár is megerősítette, csak épp dátumot nem akartak mondani. Majd 2013 decemberében megjöttek az első fényképek a szimpla fülkés pickupról, amelyről 2014 októberében kiderült, hogy csak 500 darabos limitált szériáról van szó, amelyet a Romturingia nevű cég követett el, aki például mentőautót is készít a Dusterből.

Fotó: Silviu Dss Fotó: Silviu Dss

Most újfent egy platós karosszériával rendelkező Dustert fényképeztek a gyár közelében, most duplakabinos felépítménnyel, és divatos megjelenéssel: bordómetál fényezés, hatalmas könnyűfém felnik, füstös hátsó lámpák, a B oszloptól hátrafelé sötétített üvegezés. Ezt egészen biztosan nem munkára szánják, bár a tetősíneket megtartották arra az eshetőségre, hogy nem elég nagy a plató.

Nem olyan kecses az átalakítás, mint amit az Oroch tanulmánynál láttunk, ott a tengelytávot is megnyújtották annak érdekében, hogy a hosszú utastér mögött használható méretű rakfelület legyen, míg jelen esetben csak a hátsó túlnyúlást növelték meg. No nem annyira, hogy még egy tengelynek legyen helye, de főleg a színválasztás és a fényezetlen fekete burkolat miatt meglepően hasonlít a gyári hatkerekű pickupra az itt látható gépezet.

Se a Dacia, se a Romturingia nem nyilatkozik arról, mi a sorsa a duplafülkés pickupnak, de könnyen lehet, hogy korlátozott számban megvásárolható autót látunk ezeken a képeken. Persze az utólagos átépítés miatt a vételár közel se lesz olyan kedvező, mint a kombi esetén, de a többi, jellemzően alvázas pickupoknál azért olcsóbb lesz a platós Duster.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!