Március 13-án kerül sor a jeles alkalomra, az Opel személyautó-gyártás húsz évvel ezelőtti beindulását és az új motorgyárat egyszerre ünnepli majd az Opel Szentgotthárdon, előző nap a kezdettől fogva a cégnél dolgozó alkalmazottak vezetik majd váltásban az autót a nyugati határszélre.

A húsz éves autónak ezek lesz az első éles bevetése, a Közlekedési Múzeumnak adományozott fehér autó hivatalosan is műtárgy, ennek megfelelően eddig alig pár kilométert futott az autó – akkor is csak gurították, eddig csak egyszer ment a motorja, amikor legördült a szerelőszalagról. Az „Íme az első” feliratot viselő Astrának közel húsz éve a Közlekedési Múzeum ad otthont. Az első magyar autó hosszú éveken át a kupolateremben lakott és most is onnan gurult ki hogy az elkövetkező hetekben alapos szervizelést kapjon. Kilométeróráján a 18-as szám olvasható – azaz a húsz év alatt az Astra gyakorlatilag egy métert sem ment.

Enni lehetne a motortérből, olyan tiszta Enni lehetne a motortérből, olyan tiszta

Néhány apró sérülést összeszedett az évek alatt, ezeket nem javítják ki az alatt a szervizlátogatás alatt, amíg az autót újra működőképessé varázsolják. Az Opel Astra egyébként Magyarország második legnépszerűbb autója, nagyjából negyedmillió fut belőle az útjainkon.

Egész szépen folyik a 20 éves, gyári motorolaj Egész szépen folyik a 20 éves, gyári motorolaj

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!