A mentőautó-sofőrség veszélye, hogy az ember hozzászokik a többi közlekedő kiemelt figyelméhez, és ahhoz, hogy estenként bizony megszegheti a szabályokat. A kínai Chengdu városában gondolta most egy sofőr, hogy rá bizony nem vonatkozik a magasságkorlátozás; be is szorult a felüljáró alá.

Persze az is érdekes kérdés, hogy miért építenek mindössze 1,8 méteres magasságú utakat a városokban, úgy látszik, arrafelé is meg lehet oldani „okosban” az útépítéseket. Szóval a magas tetős Ford Transit mentőautó tempósan haladt, amikor a körülmények hirtelen megállásra kényszerítették. Először azzal próbálkozott a szerencsétlenül járt mentő vezetője, hogy kiengedte a levegőt a kerekekből, de még ez se volt elég, úgy beszorult a kisbusz.

Végül egy kisteherautó szabadította ki szorult helyzetéből a mentőt, amelynek teteje bánta a sofőr figyelmetlenségét. A második generációs, Európában már 2000-ben leváltott Transit-generációt mind a mai napig gyártják Kínában, a Jianling-Ford gyárban és Transit Classic néven forgalmazzák.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!