A Brüsszeli Autószalonon debütál az Ecar nevű alkotás, amely alkotója szerint életképes városi jármű – ebbe azonban olyan apróságok is bele vannak számolva, mint a felettébb nagyvonalú belga támogatási rendszer (cégek a jármű árának 120 %-át visszaigényelhetik, készpénztámogatás, adókedvezmények) és az, hogy nagy sorozatban készítik a háromkerekűt. Jelen állás szerint ugyanis 35 000 euróba kerül egy-egy példány előállítása, míg nagyszériás gyártás esetén ez az összeg egészen 18 000 euróig lemehet – ilyesmiről azonban szó nincs.

A rend kedvéért rögtön egy egész típuscsaládot megálmodott a belga Xavier Van der Stappen, aki szerint a legnagyobb kereslet majd a 333-as változatra lesz. Az első szám a kerekeket jelzi, a második az ülések számát, az utolsó pedig a 300 km-es hatótávolságra utal. A kínálatban ennek megfelelően lenne még 321 (pl. a roadster 2 üléssel és 150 km-es hatótávval), vagy épp 322 (például a kisteherautó is, ahol 2 ember fér el és 200 km a hatótáv.

Laminált műanyagból áll össze a karosszéria, a hajtásról az egyetlen hátsó keréknél elhelyezett, 21 vagy 34 lóerős villanymotor gondoskodik. Az elérhető csúcssebesség 130 km/óra, a maximális hatótávolság pedig 300 km lehet. Állítólag normál konnektorról (240V, 16 A) mindössze 3 óra alatt lehet feltölteni a teljesen lemerült telepet, a gyorstöltési lehetőség feláras extraként lesz elérhető – ha egyáltalán sikerül tőkeerős befektetőt szerezni az Ecar megvalósításához. Méretkategóriájában (hossz 3,62 méter, szélesség 1,66 méter, magasság 1,4 méter) egy hagyományos benzinüzemű mini a megcélzott vételár feléért-harmadáért is megvásárolható már.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!