A 18 éves Samuel Shepard már régóta rajongott az autókért, édesapja javítóműhelyébe már kis kora óta sokat járt be és segített is, ahol csak tudott. A Lamborghini márka volt a nagy kedvence, amely egyébként elérhetetlen volt számára. Pénteken a család egy barátja, egy bizonyos Michael Power egy parkolóban találkozott a fiatalemberrel, majd beszélgetni kezdtek. A végén a 49 éves Gallardo-tulajdonos beleegyezett egy próbaútba.

A Long Islanden található Mount Sinai közelében próbálta az olasz szuperautót a fiatalember, és már visszafelé tartottak a parkolóhoz, amikor a baleset bekövetkezett. Az első vizsgálatok szerint a túlzottan nagy tempó miatt Samuel Shepard elvesztette uralmát az autó felett, amely megpördült, és többször a szalagkorlátnak ütközött. A sofőr életét vesztette a balesetben, az anyósülésen helyet foglaló tulajdonos súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel került kórházba.

Az beszámolók szerint Samuel Shepard miután júniusban befejezte a középiskolát, elkötelezte magát a US Army-hoz, és októberben kezdte volna a szolgálatot. Valószínűleg ezért egyezett bele a Samuelt már 4 éves kora óta ismerő Michael Power a próbaútba. Az eset a legjobb bizonyíték arra, hogy egy több mint 500 lóerős autó vezetése egy hétköznapi autókhoz szokott sofőrnek bizony komoly veszélyeket rejt, jobb, ha ellenőrzött körülmények között, például egy versenypályán próbálkozik ilyesmivel az ember.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!