Siófoki olvasónk hívta fel a figyelmet, annak kapcsán: a 65-ös út Tesco és Kiliti közötti négysávos szakaszán az idén év elején halálos baleset történt, s ott nem ez volt az első baleset. Éppen ez az a szakasz, ami a valóságban lakott területnek számít, az autók műholdas navigációs műszerei mégis azt mutatják, hogy kilencvennel lehet haladni.

Körbeautóztuk olvasónkkal az egy kilométeren belül négy körforgalommal is tarkított siófoki útszakaszt és megbizonyosodtunk róla: ha például az autós a sztrádáról hajt le a kiliti városrész irányába, a lehajtó után nyomban kilencvenes megengedett kilométert ír ki számára a GPS, melyet egy főútvonal-jelzőtábla is „megerősít”, az azonban sehonnan, semmilyen táblából nem derül ki, ki, hogy lakott területről van szó és csak ötvennel szabadna haladni (egy, de akár több ötvenes tábla nagyon elkélne!). Mivel áruházak, üzletközpontok, ipari telepek vannak az út két oldalán és nem lakóházak, ebből sem nyilvánvaló, hogy az útszakasz lakott terület. Ráadásul a siófokiak jó tudják, hogy néhány évvel ezelőtt még valóban városon kívüli területnek számított, a műholdas műszerek ezek szerint azóta sem „álltak át”.

Koncz István, a Magyar Autóklub dél-dunántúli vezetője nyilatkozta korábban: idehaza hiányzik a balesetek elemzése. Nálunk elsősorban a sofőr szempontjából nézik a baleseteket, a háttérinformációkat, például a tájékozódási lehetőségeket, a kitáblázottságot nem vizsgálják. Pedig a 65-ös ezen siófoki szakaszán történt baleseteket ebből a szempontból is érdemes volna elemezni, a következők megelőzése céljából is. Azt pedig a Népszabadság írta, hogy megyei és helyi szinten dől el, mikor és hol mérnek sebességet. Előfordul olyan is – írja a lap –, hogy a lakóparkokban élők addig bombázzák panaszaikkal a polgármestert az „esztelen száguldozók” miatt, hogy a polgármester egy idő után felhívja a rendőrkapitányt. Így esik meg, hogy 20 kilométeres sebességkorlátozás esetén a 40-es sebesség is „száguldás” és súlyos tízezreket ér, ha ott mér a traffipax. Amúgy elvárás és előírás is, hogy legfőképpen olyan helyeken mérjenek, ahol gyakoriak a balesetek, ahol a gyorshajtók különösen nagy veszélyt jelentenek másokra. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a 65-ös főút említett szakaszát: éppen ott, a nyílt, egyenes terepen nemigen látni sebességmérő autót, nem úgy kicsivel arrébb, egy bukkanó takarása után…

Ami pedig a GPS-t illeti: színes sajtóhír volt az eset, amikor egy belga hölgy a tőle 75 kilométerre lévő Brüsszelbe akart eljutni, a navigációja azonban egészen Zágrábig irányította és csak ott vette észre, hogy rossz helyen jár. Ennyire azért tényleg ne bízzunk meg a műholdas technikában…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!