Az Egyesült Államokban az a rendszer van életben, hogy az üzemanyagárba építik az utak karbantartására szolgáló költséget. A benzinár pedig nagyon fontos politikai tényező, ennek megfelelően 1993 óta nem mertek hozzányúlni az adóteherhez, márpedig az elmúlt két évtized alatt több lett az út, az autók fogyasztása csökkent, és persze volt infláció is, azaz a két évtizeddel ezelőtti összegnek csak a fele folyik be a költségvetésbe ezen a címen.

Az AAA autósklub felmérése szerint a az USA polgárainak 68 százaléka szeretné, ha több pénzt költenének az utak és közlekedési infrastruktúra fenntartására, a megkérdezettek 51 százaléka szavazna olyan politikusra, aki az útadó emelését támogatja, ha cserébe jobbak lesznek a feltételek. Csak a megkérdezett 2013 ember 19 százaléka válaszolt úgy, hogy az üzemanyag-áremelés miatt nem az adott jelöltre adná a voksát.

Az apropó az volt, hogy az előrejelzések szerint augusztusban kiürül az útkarbantartásra szánt pénz, azaz csődbe megy a Highway Trust Fund, és ha ez bekövetkezik, teljesen leállhat a tervszerű és a rendkívüli karbantartás is. Jelenleg egy liter benzin után 18,8 cent, egy liter gázolaj után 24,4 cent megy ebbe a pénzalapba. Ennek emelése egyébként nem jelentene jelentős többletkiadást az autósoknak, hiszen a statisztika szerint minden autótulajdonos évente átlagosan 324 dollárt költ a rossz állapotú utak okozta problémák elhárítására, és ez a kiadás csökken, ha javul az utak állapota.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!