Két dolog miatt is különleges ez az 1928-ban gyártott Cadillac V-8 Town Sedan. Egyfelől maga Al Capone volt az első tulajdonos, másfelől a világ egyik legkoraibb, páncélozott személyautójáról van szó.

Érdekes módon amikor az adóhatóságnak sikerült lecsukatnia a chicagói gengszterfőnököt, akkor csak annak két Cadillac V16-osát foglalták le, a páncélozott V8-assal nem foglalkoztak. Azt egy használtautó-kereskedő értékesítette Al Capone megbízásából akkor, amikor az már a börtönben ült. Az autó ekkor egy vándorcirkuszhoz került, majd még számos adásvétel történt – mind hiánytalanul dokumentálva van. Egy ideig Angliában volt az autó, az Egyesült Államok 1939-ben hivatalos levelet írt a brit kormánynak, hogy legyenek szívesek megakadályozni az autó múzeumban történő mutogatását, hiszen a gengszterautó bemutatásával rossz hírét keltik az országuknak.

1958-ban 510 dollárért cserélt gazdát az autó, ekkor egy kanadai üzletember vásárolta meg, aki felújította. Ekkor kiszedték belőle a nehéz öntöttvas lemezeket, de a golyóálló üvegeket például megtartották, és az egyedi mechanizmusi működőképes maradt, amely lehetővé tette a hátsó szélvédő lesüllyesztését egy pillanat alatt. Tudják, arra az esetre ha néhány géppuska-sorozattal kellene elejét venni az üldözésnek…

Egyébként a közel 3 centi vastag oldalablakok se hétköznapiak, nem csak lefelé lehet őket engedni, de fölfelé is. Ilyenkor előkerülnek az egyébként rejtve lévő kerek lyukak, amelyeken át oldalra is lehetett tüzelni az utastér védelméből. Ennyit a közbiztonságról. Al Capone 1928-as Cadillacje az utóbbi években újra teljes körű felújításon esett át, eközben visszakapta a nagyjából 1,5 tonna tömegű páncélozását is. A július 28-án megrendezésre kerülő árverésen 300-500 000 dollár közötti leütési árat várnak, de könnyen lehet, hogy ezt túl fogják szárnyalni.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!