2008-ban még a Fidesz helyi frakciója által kezdeményezett népszavazáson utasították el a gyöngyösiek az Apollo Tyres beruházását, az indiai cég a viharos helyi politikai helyzet miatt akkoriban jobbnak látta, ha felfüggeszti a beruházást. Sokat nem nagyon szomorkodtak, a holland Vredestein gumigyár megvásárlásával vigasztalódtak. Most az USA-beli Cooper Tyres cég 2,5 milliárd dolláros felvásárlása hiúsult meg, úgyhogy szerint nemzetközi terjeszkedésüket az európai piacra koncentrálják, aminek eredményeként zöldmezős beruházás keretében új abroncsgyárat építenek.

Egészen az utolsó pillanatig Magyarország és Szlovákia volt versenyben, a beruházásért, végül Gyöngyöshalászt választották ki. Arról nincs szó, hogy most népszavazást kezdeményeznének a gumigyár felépítése ellen, sőt, a több év alatt 442,2 millió euróból felépülő Apollo Tyres üzemnek 95,7 millió euró (48,2 millió készpénz, 2,8 millió euró munkahelyteremtési támogatás, 44,7 millió euró adókedvezmény) állami támogatást adnak. Utóbbira az EU is rábólintott.

Hazánkban várhatóan majd Vredestein márkájú abroncsokat készítenek, hiszen a holland gyár teljes kapacitáson is alig tudja kielégíteni az igényeket, ráadásul az utóbbi évben régiónkban rengeteg autógyár épült, azaz logisztikai szempontból is ésszerűbb volt Közép-Európába telepíteni a gyárat. Évi 250 000 tonna éves kapacitással kezdi meg majd a működését a gyár, a termelés felfutását követően évi 900 000 tonna abroncsot lesz képes kibocsájtani. Azt nem tudjuk, hogy az egyébként a fict támogató Apollo Tyres ilyen téren szerepet vállal-e hazánkban.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!