Ahhoz képest, hogy egy szűk két éve megvásárolható autóról van szó, semmit nem változtattak az Opel Cascada megjelenés, amikor elkészítették belőle az észak-amerikai kivitelt, amelyet Buick Cascadaként forgalmaznak majd.

Még a hűtőrácsot se cserélték le, pedig így nem az új márkára jellemző függőleges pálcái, hanem az Opel vízszintesen tagolt légbeömlője díszíti a kocsi orrát. Talán úgy voltak vele, hogy ha már 25 éves kihagyást követően újra kabrió kerül a Buick kínálatába, akkor az nyugodtan lehet különleges – vagy innen nézve nagyon is szokványos – megjelenésű.

Az Egyesült Államokban egyébként csak az európai maximumot kapja meg a kedves ügyfél, azaz a szentgotthárdi gyártású, 200 lóerős 1,6-os turbómotor hajtja az első kerekeket 6 fokozatú automatikus váltón keresztül, és még a 20 colos könnyűfém felnik is benne vannak az alapárban. Műszakilag a legnagyobb újdonság a középkonzolba szerelt fejegység, amely OnStar szolgáltatást is nyújt, 4G LTE hálózaton képes kommunikálni és wifi hotspotként is működik.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!