A Mercedes-Benz fokozatosan állítja át globális termelési hálózatát a tisztán elektromos járművek gyártására. A vállalat ennek megfelelően a gyárait arra készíti fel, hogy az évtized végére tisztán elektromos termékek készülhessenek minden helyszínen, ahol azt a piaci feltételek lehetővé teszik. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a globális termelési hálózat részeként fontos szerepet játszik ebben a folyamatban. Az évtized közepétől az újra pozícionált MMA platform járművei gördülnek majd le a magyar gyártósorokról. Ez a platform tisztán elektromos és hagyományos meghajtású változatokat egyaránt kínál majd, és újra értelmezi a vállalat kompakt „Entry Luxury” (vagyis „belépő szintű luxustermékek”) szegmensét. Emellett a Core Luxury szegmensből a tisztán elektromos MB.EA platform egy modellje egészíti majd ki a kecskeméti gyár termékportfólióját.

A vállalat tavaly júliusi bejelentése értelmében a Mercedes-Benz több mint 1 milliárd euró értékű befektetéssel készíti fel kecskeméti gyárát a jövőbeli feladatokra, melynek része a meglévő gyár új épületekkel történő bővítése a karosszéria-, illetve összeszerelő- gyártósor számára. Emellett a vállalat “Electric Only” stratégiájának részeként a kecskeméti gyár területén egy új beszerelőüzem is létesül, a jövőbeli Mercedes EQ modellek gyártásához szükséges nagyfeszültségű akkumulátorok számára. Ebben az üzemben az új modellek érkezéséhez igazodva, az évtized közepétől a külső partnerektől készen beérkező, egy tokban összekapcsolt akkumulátorcellákból álló akkumulátormodulok végösszeszerelésére kerül majd sor. A partnerek által beszállított kész egységeket itt látják majd el a szükséges vezérlőelektronikával és készítik fel az úgynevezett „házasításra”, azaz a Kecskeméten gyártott elektromos modellekbe való beépítésre. Az akkumulátorbeszerelő-üzemben található összeszerelő sor automatizált és manuális gyártási lépések sorozatából áll, aminek során nem dolgoznak fel nyersanyagokat vagy vegyi anyagokat.