Kunimitsu Takahashi motorkerékpár-versenyzőként kezdte karrierjét, de az 1962-es Isle of Man TT versenyen elszenvedett balesetét követően autóversenyző lett, a Nissan 1964-ben szerződtette. Számos győzelmet szerzett a márka prototípus-versenyautóival – R380, R381 és R382 –, de a legtöbb és legnagyobb sikereit a Skyline GT-R típussal érte el. A Nissan 1972-ben még bemutatott egy 73-as rajtszámot viselő tanulmányt, azonban a következő évben kiszállt a versenysportból, helyette a légszennyezés-elleni technológiák fejlesztésére koncentrált és a GT-R típust is nyugdíjazta 27 évig.

Kunimitsu Takahashi a túraautó-versenyzés során korábban nem látott módon uralta a versenyautóit, hosszas erőcsúsztatásokkal haladt, ha azt kívánta a helyzet, Keiichi Tsuchiya, akit a „Driftelés királyának” tartanak, az ő versenyzését látva sajátította el a különleges vezetési technikát. A Nissan Kunimitsu Takahashi legendás versenyautóinak kiállításával emlékezik meg a március 16-án, 82 éves korában elhunyt egykori pilótájáról.