Nemrég csak kormányzati felvásárlás mentette meg a Proton autógyárat a bezárástól, majd ezt követően is egy nagy összegű állami kölcsönt kapott a cég az átszervezésre és új termékek piacra dobására. Utóbbinak a folyósítását több feltételhez is kötötték, amelyben többek között az is szerepelt, hogy stratégiai partnert kell találnia a cégnek, szóval többségi tulajdonost. Az év elején 20 autógyártónak kerestek meg, a hírek szerint ezek közül csak páran érdeklődnek komolyan a Proton iránt: a PSA Csoport, a Renault és a Suzuki.
proton2
Mindhárom céggel volt vagy van együttműködése a maláj cégnek, a Citroën AX-ból lett egykor a Proton Tiara, a Renault-tól motorokat és váltókat vásároltak egy időben, a Suzukival pedig épp most  érkeznek majd a közös modellek – az Ertiga egyterű átmárkázott változata lesz az első a sorban. Noha komoly adósságai vannak a maláj cégnek, és a megmaradó állami szerepvállalás miatt esetleg a versenyképességet korlátozó döntésekkel is meg kell majd küzdenie, mégis attraktív, mert jelentős nem kihasznált gyártókapacitása van, ahonnan az érvényes kereskedelmi egyezményeknek köszönhetően alacsony költséggel lehet ellátni a Dél-Kelet Ázsiai piacokat. A Proton gyártókapacitása mintegy 400 000 autó jelen pillanatban, tavaly kevesebb, mint 103 ezer autót gyártottak.
proton3
Az új stratégiai partnertől függ majd, hogy a Proton értékét szintén jelentősen növelő, a tulajdonában lévő Lotus márkával mit fog kezdeni. A sportkocsik mellett a fejlesztések terén is jelentős kapacitással rendelkező brit cég része lehet a tranzakciónak, de akár meg is szabadulhat majd tőle az új tulajdonos új források felszabadítása érdekében. Egyik cég se kívánta kommentálni a sajtómegkereséseket, de a hírek szerint a maláj állam záros határidőn belül döntésre szeretne jutni, szóval jövőre pont kerülhet a Proton partnerkeresésére.

proton4

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!