A Nissan igazgatótanácsa egyhangúlag megszavazta Carlos Ghosn eltávolítását a testületből, de a döntés véglegessé válásához szükség van még egy közgyűlésre is, ahol a részvényesek többsége is megerősíti ezt. A következő rendes közgyűlés 2019 júniusában lesz, egyelőre nincs hír arról, hogy rendkívüli közgyűlést hívnának össze. A Nissan által 34%-ban birtokolt Mitsubishi Motors igazgatótanácsa a jövő héten szavaz arról, hogy leváltsák elnöki pozíciójából Carlos Ghosnt. A Renault egyelőre kitart az üzletember mellett, de egy 2015-ben kötött megállapodás értelmében a franciák a Nissan igazgatótanácsával egyetértésben döntenek személyi kérdésekben, tehát nekik is meg kell majd szavazniuk Carlos Ghosn és Greg Kelly eltávolítását a cégtől.

A Nissan belső vizsgálata szerint a Carlos Ghosn 2010-2014 között 5 milliárd jen jövedelmet titkolt el a japán hatóságok elől, a közelmúltban egy holland cégen keresztül 100 millió jen kifizetést kapott, egy másik holland cégen keresztül intézett világszerte – Párizsban, Amszterdamban, Bejrútban és Rio de Janeiroban – lakásvásárlásokat, a cég tulajdonában lévő ingatlanokat pedig magáncélra használta. Utóbbiban volt segítségére a szintén aláírási joggal bíró Greg Kelly. A japán törvények szerint hasonló mértékű törvényszegés esetén 10 millió jen/10 év börtön a kiszabható büntetés maximuma, és az elkövetőt alkalmazó vállalat is felelősségre vonható. Mindkét igazgató vizsgálati fogságban van.

A 64 éves Carlos Ghosn már megkezdte visszavonulását a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség éléről, már lemondott a Nissan vezérigazgatói posztjáról, elnökként irányította a céget. Utolsó cselekményeként egyesíteni akarta a jelenleg még külön vállalkozásokként működő cégeket. Ez ellen jelentős az ellenállás a Nissannál, amely gazdaságilag sokkal nagyobb méretű cég, mint a Renault, mégis amíg utóbbinak 43,4%-os, szavazati joggal is bíró tulajdonrésze van, addig a japánok csak 15%, szavazati joggal nem rendelkező részvénycsomagot birtokolnak a másik cégben. Attól félnek, hogy egy esetleges összeolvadásnál nem a tényleges gazdasági súly alapján osztanák le a kártyákat.