mini1

Most indul az új Countryman forgalmazása, ebből az alkalomból a Mini közreadta az első információkat a modell legforróbb John Cooper Works változatáról. A márka 57 éves történelmének eddigi legnagyobb autójában az eddigi legerősebb motor dolgozik, a 231 LE/350 Nm teljesítményű 2,0 literes turbóhoz jelen esetben alapfelszerelésként adják az All4 összkerékhajtást. Érdekes módon mindkét váltóval – 6 fokozatú kézi kapcsolású és 8 fokozatú automatikus – egyforma, 6,5 másodperc a 0-100 km/h gyorsulás ideje, pedig utóbbinál még rajtautomatika is van. Érdemi eltérés az európai fogyasztási cikluson van, ahol kézi váltóval 7,4, automatával 6,9 l/100 km az eredmény.
mini2
A megszokott spoilereken felül egyedi hangolású felfüggesztés, nagy teljesítményű (elöl 4 dugattyús nyergekkel dolgozó) Brembo fékrendszer, piros színnel és hasított bőr kárpittal megvalósított sportos belső hangulat és kagylóülések teszik teljessé a JCW csomagot. Áprilisban, a Sanghaji Autószalonon lesz először látható az új Mini Countryman John Cooper Works, a forgalmazása még tavasszal megindul. Azért most adnak hírt a létezéséről, mert a most van a márka utolsó Monte Carlo Rali-győzelmének fél évszázados évfordulója.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!