Az illékony szerves vegyületek olyan anyagok, amelyek 50-260 °C közötti hőmérsékleten párolognak, ezek között számos rákkeltő anyagot találunk, úgymint benzol, toluol, formaldehid, satöbbi. Jellemzően műanyagoknál használják ezeket a gyártás során, majd az autóba beépítve ezek belekerülnek a kis térfogatú és viszonylag jól zárt légtérbe – sokan ezt nevezik újautó-szagnak.

A Kínai Fogyasztóvédelmi Egyesület most 51 újautónál vizsgálta, mennyi ilyen vegyület van a levegőben, és nagyon nem örülnek az eredménynek. Szám szerint 31 autó ment át a teszten, 20 megbukott, százalékosan 60,2 % a megfelelés és 39,8 százalék a bukás aránya. A legtöbbször a formaldehid és acetaldehid nevű vegyület aránya volt kiugróan magas a vizsgálatok során. A Kínai Fogyasztóvédelmi Egyesület kezdeményezi a területet érintő állami szabályozás (határértékek átlépése esetén komoly pénzbüntetés) módosítását annak érdekében, hogy a jövőben ilyen ne fordulhasson elő, és egyben tippeket is ad a fogyasztóknak annak érdekében, hogyan viselkedjenek: lehetőség szerint az indulást követően szellőztessék át az utasteret az ablakok leengedésével, később pedig hagyják bekapcsolva az utastér-szellőzést. Egyes autó-illatosítók és bőrkezelő anyagok is tartalmazhatnak egészségre káros illékony szerves vegyületeket, így ilyenek használatát se javasolják.

A kínai piacot meghódítani szándékozó Lincoln márka sajátos megoldást talált arra, hogy a vásárlók ne találkozzanak az újautó-szaggal. A mérnökök sokáig vizsgálták, hogy mely anyagok okozzák az „újautó-szagot”, de arra jutottak, hogy annak megszüntetése lehetetlen, ezért azt teszik, hogy a Kínába exportált autók utasterébe a hajóba rakodás közben aktívszén-szűrőket helyeznek el, amelyek teljesen eltüntetik az illatanyagokat az utastérből.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!