Tavaly már volt egy ütésváltás az autógyártók – élükön a Daimler AG – kontra EU ügyben. Utóbbi előírásai szerint ma már csak olyan autókat lehet forgalmazni, amelyek a klímára kevésbé káros R1234yf hűtőközeget használják a légkondicionálójukban, miközben az autógyártók egy része szerint ez nagyon veszélyes.

A német típusbizonyítványt kiállító hatóság (Kraftfahrtbundesamt – KBA) a törvénysértés ellenére megadta a típusbizonyítványt az autóknak – köztük a Kecskeméten gyártott Mercedes B-osztály és CLA típusoknak is -, mert akkor még az volt az állás, hogy nem bizonyított a veszélytelenség. De idő közben elvégezték a tesztsorozatot, amely az R1234yf hűtőközeg viselkedését vizsgálta baleset esetén, és a KBA arra az eredményre jutott Hyundai (i30), Mercedes (B-osztály), Opel (Mokka) és Subaru (Impreza) típusok töréstesztjei alapján, hogy a hivatalosan előírt vizsgálatok alapján nem veszélyesebb az R1234yf a korábbi R134a-nál.

Ezek után már nincs mivel indokolnia a hatóságnak a döntését, miért is adta meg a típusbizonyítványt a kérdéses autóknak, úgyhogy nincs sok választása a német hivatalnak, mint az engedély visszavonása. Ez egyelőre még nem történt meg, de heteken-hónapokon belül számolni kell egy ilyen döntéssel, és akkor az EU területén belül sehol nem lehet majd forgalomba helyezni az érintett autókat. A gyártó részéről a légkondicionáló áttervezését és új beszállítókkal való szerződés megkötését igényli a légkondicionáló módosítása, ami nem megy egyik napról a másikra. Kecskeméten szokás szerint nem aggódnak az ügy miatt, de egyelőre ők is csak várják a fejleményeket.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!