A márka történetének eddigi legsikeresebb autója volt a 2009-ben bemutatott Ghost, ennek megfelelően mindent beleadtak a mérnökök az új generációba, amely a Rolls-Royce márka legmodernebb járműve. Ugyanarra az alumínium térvázra építették fel, mint a Cullinant vagy a Phantomot, de még azokhoz is képest is sokat dolgoztak az akusztikán.

Kezdjük azzal, hogy zavaróan csendesre sikeredett az utastér, ezért bevezettek egy új alapzajt, ami az alkatrészek saját frekvenciájából jön. Ennek érdekében speciálisan hangolt ülésvázakat használnak, illetve maga a csillagos-égbolt tetőkárpit is egy membrán, a csomagtartó felől érkező mély zúgást speciális csatornákon keresztül vezetik el a külvilágba. Itt is már a 6 és háromnegyed literes lökettérfogatú V12-es biturbót használják, az 571 LE/850 Nm teljesítményű erőforrásnak a szívósorát módosították, hogy csendesebben üzemeljen.

Noha akár 4,8 másodperces 0-100 km/óra gyorsulásra teszi képessé a 2,5 tonnás limuzint az erőforrás, az inkább a kényelmes haladáshoz partner, a maximális nyomaték már 1600/perces fordulattól elérhető. Összkerékhajtás és -kormányzás is van a fedélzeten, arra az esetre gondolva, ha épp nem a sofőr szolgálatait veszi igénybe a tulajdonos, hanem saját maga ül a volán mögé. Persze az igazi vezetési élményt a később érkező Black Badge modell nyújtja majd…

A minimalista megjelenést nem jelenti a fényűzésről való lemondást, a hűtőrács pálcáit 20 darab LED világítja meg, a megfelelő hatás érdekében szálhúzott a nem látható hátsó rész, hogy ne legyen túl éles a visszaverődő fény. Új helyre költözött a kocsi orrát díszítő Emily szobrocska, nem a hűtőrács tetején, hanem a motorháztető szigetén helyezkedik el. Az utastérhez összesen 20 fél-tehénbőrt használnak fel, egyébként összesen 338 látható burkolat van a belsőben. Az anyósülés előtti panelnél például több mint 90 ezer lézerrel mart pontot helyeznek el, hogy a háttér-megvilágítás egyenletes legyen. A lehető legfinomabb pollenszűrőt használják, gombnyomásra vagy ha az automatika szennyezést észlel, 2 perc alatt automatikusan kitisztítja az utastér levegőjét a Ghost.

A légrugózást előjelző rendszerekkel tökéletesítették, a kamerás kátyúfelismerő mellett a navigációs rendszert is használja a felfüggesztés-vezérlés az esetleges bukkanókra való felkészüléshez. Előrébb tolták az első tengelyt, a V12-es blokk teljes egészében az első tengely mögött helyezkedik el, így sikerült 50:50%-os tengelyek közötti tömegeloszlást elérni; a 2490 kg-os saját tömegből 100 kg jut a hangszigetelésre. A LED-es fényszórók 600 méteres távolságra képesek elvilágítani távfény használatakor, a gyalogos- és állatfelismerő rendszer éjszaka is működik.

Alaphangon 249 500 fontot kérnek az új Rolls-Royce Ghost-ért, és természetesen itt is igénybe lehet venni a Bespoke műhely nyújtotta egyediséget garantáló átépítést, illetve az Extended Wheelbase, azaz nyújtott tengelytávolságú karosszéria is választható már kezdettől – italhűtős konzollal a hátsó fotelek között.