Jelenleg a Mazda Skyactiv benzinmotorja bír az egyik legjobb hatásfokkal, azaz a befektetett energia 40 százalékát fordítja ténylegesen a kerekek hajtására. Azonban ezzel nem elégedettek a mérnökök, és a terveik szerint a következő öt év során ezt a felével megnövelik, azaz 60 %-ra növelik a hatásfokot.

Ennek elérése érdekében megvalósítják a kompresszió-gyújtást a benzinmotornál, amikor az üzemanyagot az égéstérbe fecskendezve az önmagától meggyullad, nincs szükség szikrára – és így gyújtógyertyára sem. Ehhez azonban két dolgot kell módosítani a jelenlegi Skyactiv-G technológián, a jelenleg is rekordnak számító 14,0:1-hez sűrítési arányt 18,0:1-re kell emelni, és sokkal pontosabban kell kontrollálni az ütemeket – értsd egy pontosabb és gyorsabb változó szelepvezérlésre van szükség.

Ezen kívül a kipufogórendszeren keresztül létrejövő hőveszteséget is minimálisa akarják csökkenteni, jelenleg ezen az úton távozik a befektetett energia 30 százaléka. A Mazda európai kutatási és fejlesztési vezetője, Saruwatari Kenichiro szerint többféle megoldást is vizsgálnak, de még korai arról beszélni, melyiket valósítják meg. Annyit azért elárult, hogy második generációs CX-5 szabadidő-autóban debütálnak majd a továbbfejlesztett Skyactiv megoldások. A Toyotával nemrég megkötött együttműködési megállapodás eredményeként a Mazda kínálatában hálózatról tölthető hibridek is megjelennek majd, igaz, a Mazda hangsúlyozza, hogy a Skyactiv technológiával az üzemanyag előállítását is beleszámolva egy normál benzinmotoros autó is ugyanolyan alacsony környezeti terheléssel bír, mint egy elektromos autó. Konkrétan azt említette, hogy egy, továbbfejlesztett Skyactiv személyautó 80 g/km-es CO2-kibocsájtással rendelkezik majd, míg a második generációs Skyactiv autónál (ezzel kapcsolatban nem említett dátumot) ezt 50 g/km-re csökkentik majd.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!