A művész Sacha Jafri gyakran ajánlja fel műveit jótékony célú árverésekre, így került kapcsolatba César Habib-bal, a Rolls-Royce regionális képviselőjével, akivel közösen találták ki, hogy 6 különleges autót építenek, amelyeket aztán jótékony célra értékesítettek. Témának az 5 alapelemet választották, és ezt megtoldották még az emberiséggel.

Még 2020 végén indult az alkotási folyamat, amelyben a művész mellett a Bespoke műhely Dubaiba kihelyezett tervezője, a Dubai és Adu-Dzabi márkakereskedések vezetői és természetesen a goodwoodi gyárban működő Bespoke műhely alkalmazottai vettek részt.

Egyedi műalkotások kerültek a műszerfalon kialakított Galériába, aztán ennek a színvilágát alapul véve alakították ki az autók külső-belső megjelenését. Aztán ott vannak még a Rolls-Royce manufakturális módszereinek köszönhető egyedi részletek, mint a karosszéria oldalára festett csíkban elhelyezett, Sacha Jafri által tervezett szív motívum, vagy a Spirit of Ecstasy szobor talpára gravírozzák, hogy melyik lételemet – vagy az emberiséget – szimbolizálja a konkrét autó.

Rögtön a különleges Phantomok digitális NFT mását is elkészítették, ezekhez a legkönnyebben úgy lehet hozzáférni, hogy a kesztyűtartófedél belső részére gravírozott QR-kódot leolvassa az ember. Természetesen az ügyfél dönthet úgy is, hogy külön értékesíti autójának digitális mását, ebben az esetben természetesen új kesztyűtartó-fedelet készítenek majd.

A „The Six Elements” nevű különszéria minden tagját a Közel-Keleten értékesítették, így nem véletlen, hogy az autók ünnepélyes leleplezésére és átadására Dubaiban kerítettek sort egy olyan rendezvényen, ahol a gyár képviselői mellett csak a vásárlók és azok vendégei voltak jelen.

A járművek értékesítéséből befolyó pénz – nem árverésről volt szó, hanem a vevők saját magukat licitálták túl – jelentősen meghaladja az eredetileg megcélzott 1 millió dolláros bevételt, de pontos számot nem mondtak. Az összegből az egészségügy, az oktatás és a fenntarthatósággal foglalkozó jótékony szervezeteket támogatnak majd.