A következő négy évben fekteti le az elektromos átállásának alapját a Stellantis, ezért 2025-ig bezáróan 30 milliárd eurót költ fejlesztésre és gyárépítésekre. Négy alapot készítenek (három önhordó és egy alváz) elektromos járművek számára, amelyeket háromféle elektromos hajtással és egységesített akkumulátorokkal kombinálnak. Az ügyféligényeknek megfelelően akár 500-800 km-es hatótávolságot tudnak majd az autók, és percenként 32 km-nyi energiafelvételt céloznak meg megfelelő teljesítményű töltőoszlopon. Meg akarják tartani a jelenlegi erős pozíciókat a könnyű haszonjárművek területén, három éven belül az összes modellsorozatból kínálnak majd elektromos változatot, Európában még az idén piacra dobják a hidrogén tüzelőanyagcellás haszonjárművet. A Stellantis úgy számol, 2020-2024 között 40%-kal csökken az akkumulátorok ára, majd 2030-ig még további 20%-kal, a szilárdtest-elektródás technológia megjelenését a nagyszériában 2026-ra teszik.

A Stellantis mind a 14 márkája dedikált típusokat kap majd az STLA Small, STLA Medium, STLA Large és STLA Frame alapon, a Dodge például egy villanymotoros izomautót dob piacra 2024-ben, a RAM első elektromos pickupja is ekkor érkezik. A Chrysler családi crossovert kap, a Lancia különféle méretű luxusautókkal születik újjá.

Európában az Opel/Vauxhall 2028-ra csak a alacsony emissziójú járműveket kínál majd, a márkát újra bevezetik a kínai piacon. A Manta nevet egy akkumulátoros-elektromos szabadidő-autónál hozzák vissza.
„2028-tól az Opel kizárólag elektromos autókat fog kínálni legfontosabb piacán, Európában” – mondta Michael Lohscheller, a cég vezérigazgatója a Stellantis digitálisan közvetített rendezvényén, az EV Day 2021-en, amely a cégcsoport elektromos autókkal kapcsolatos stratégiájáról szólt. „A döntés világosan mutatja az Opel elkötelezettségét az elektromobilitással kapcsolatban. A jövő autóipara elektromos – és az Opel ennek fontos része. Újra definiáljuk az Opelt, egy fiatal, zöld és globális márkaként. Egy nettó nulla CO2 kibocsájtású jövő felé haladunk, a CO2 az új pénznem az iparágban.”