Az 1910-es évek elején Budapest akkori tíz kerületében közel 880 ezer ember élt, ám alig több mint kétezer jármű állt rendelkezésükre, a bérkocsik és tömegközlekedési szerelvények többségét pedig még lovakkal hajtották. A főváros az urbanizációs trendnek megfelelően gyors tempóban növekedett, az új városrészek azonban nem rendelkeztek megfelelően kiépített közlekedési rendszerrel.

A városvezetés felismerte, hogy a megnövekedett lakosságszám kiszolgálására növelni kell a géperejű bérkocsik számát, ezért 1913 januárjában megbízást adtak a Haltenberger Samu vezetésével működő Marta Magyar Automobil vállalatnak, a kor egyik legnagyobb hazai autógyártójának és a Főtaxi jogelődjének, hogy 200 benzines gépjárművel kezdje meg a bérautó szolgáltatást Budapesten. A nagy ívű beruházás részeként nemcsak új autókat gyártottak, hanem felépítették azt a többfunkciós kerepesi úti székházat is, amely mai napig a Főtaxi központja.

Az időközben konkurensével egyesülő, és nevet változtató Budapesti Autómobil Közlekedési Rt. (1951-től Fővárosi Autótaxi Vállalat) 1922 novemberében az európai városok közül elsőként alkalmazott úgynevezett kétszemélyes kiskocsikat autótaxizásra. Az utazási igényekhez igazodó, Magyarországon fejlesztett karosszéria népszerűségét jelzi, hogy 1929 és 1930 között hetente 12-13 új kocsiszekrény került ki a gyárból.

Az autópark folyamatos fejlesztése mindvégig kiemelt jelentőségű volt a társaság történetében: a harmincas években a korábbi Marta kocsikat 8-hengeres Fordokra cserélték, a negyvenes évek elején új Fiatokat és Renault-kat állítottak forgalomba, a 70-es és 80-as években pedig a kiöregedő Wartburgok és Moszkvicsok után a Zsigulik váltak egyeduralkodóvá a taxizásban. Ma a Főtaxi autóparkjának jelentős része a legújabb modellekből áll, és felszereltsége megfelel a modern kényelmi és környezeti elvárásoknak.

1925-től a vállalat a forgalomba helyezett autókat szürkére festette, innen származik a „szürketaxi” elnevezés, ami hosszú időre a cégcsoport legismertebb megjelölésévé vált, a későbbi festések során pedig ráragadt a „kockás taxi” jelző. A közl 800 autós flottával rendelkező, 100 éves Főtaxi telefonszáma 1941 óta egy hetedik számjeggyel kiegészülve változatlan: 222-2-222.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!