Április 16-tól a gépjármű-kereskedők és a szervizek állnak a jogkövetésre ösztönző, utólagos adótraffipax fókuszában – ezt a Nemzetgazdasági Minisztérium akkori államtitkára jelentette be. Tállai András az MTI-nek azt mondta, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az ellenőrzések megkezdése előtt majd egy hetet biztosít a hibák javítására. Ezt a szektort többek között azért is érdemes kiemelten ellenőrizni – magyarázta –, mert azoknak a vállalkozásoknak jelenleg mintegy 60 százaléka működik csak, amelyek 2013-tól a gépjármű-kereskedelmet, a gépjármű-szervizelést, illetve a gépjárműalkatrész-kereskedelmet főtevékenységként űzték.
László Egerben lakik, és azt mondja, meg lehet élni abból, hogy autókat ad-vesz. Egy itthon 500–600 ezer forintért eladható, külföldről behozott kocsin akár százezret is megkeres. Leszámítva a behozatallal járó költségeit, havi öt-hat jármű eladásából már megvan az a jövedelme, hogy ne kelljen egy gyárban robotolnia. Nem is titkolja, hogy neppernek tartja magát. Legális vállalkozásba azért nem kezd, mert telített a pálya, valamint az adóhatóság közbeiktatásával már csak a szűkösködés maradna. Azt mondja, egy jó ismerőse finomított a módszeren. Ő Ausztriába költözött és onnan „forgalmaz”.

Csegezi László a Hubraun Kft. ügyvezetője közel harminc éve foglalkozik törvényes keretek között autókereskedéssel. Szerinte több probléma is van a nepperekkel, akik adószám nélkül hozzák be és értékesítik az autókat. A fogyasztó érdeke sérül, mert például nem tudja, hogy kitől veszi az autót. Általában egy kinti adásvételivel adják el a kocsit a vevőnek és nem szerepel sehol legálisan az, aki bonyolítja az ügyletet. Így nem érhető utol az eladó.
– Azok a kereskedők, akik törvényesen, régóta ezzel foglalkoznak, másként járnak el. Ha vannak szavatossági problémák, azt mindig megegyezés szerint rendezni lehet – mondja a cégvezető.
Szerinte a nepperekkel nem csak az a baj, hogy nem érhetők el, de illegálisan, adózatlanul tesznek szert jövedelemre. Teljesen mindegy, hogy mekkora a haszon, adózatlan. Maximum egy telefonszámmal rendelkeznek, ami változni is szokott.
– Hogy ezzel mit tudnak tenni a hatóságok, mennyire tudják leszűkíteni, nem tudom. Mi is lassan 30 éve csináljuk és még mindig ugyanaz a probléma. A nepperek alacsonyabb árréssel tudnak dolgozni, a vevőt elviszik, hígítják a piacot.

Autókereskedés az egri Sas úton. A neppereket igyekeznek kiszorítani Fotó: Berán Dániel

A vállalkozó szerint szerencsére a vásárlók kezdenek rájönni, hogy nagy a veszélye, ha neppertől veszik a kocsit. Az, hogy mennyire megbízható egy autó, mindig csak utólag dől el. Amikor megveszik, mindegy, hogy kereskedőtől, vagy neppertől, mindegyik szép. Friss műszakival átadják, de csak menet közben dől el, hogy mennyire jó. Azok a vevők vannak előnyben, akik kereskedőtől veszik, azokhoz mindig vissza tudnak menni, baj esetén tudnak egyezkedni.
– Az ügyfél részéről nagyon fontos kellene hogy legyen a gépjárműnek a szerviztörténete. Mi csak olyan kocsikat veszünk, ami lekövethető. Nem a kereskedőnek kell hinni, csak a dokumentációnak! A mai informatikai lehetőségek mellett sok mindent ki lehet deríteni, akár a korábbi tulajdonos is elérhető – mondja Csegezi László.

Meghatározó az import a piacon
Csegezi László használtautó-kereskedő szerint, arányaiban cége és más szakmabeliek 90 százalékban importautókkal foglalkoznak. A maradék egy tized az, amit beszámítanak, vagy ügyfelektől eladásra megvesznek. Sok kereskedő van megyeszerte, akik régóta foglalkoznak importtal. Mindenki hasonlóan gondolkodik. Akik ezt betartják, azoknak megvan a stabil ügyfélkörük. Ugyanakkor – teszi hozzá – mindenütt magas a nepperek száma. Közöttük soknak a megélhetésről szól e tevékenység, s van aki becsületesen is csinálja, leszámítva azt az „apróságot”, hogy nem adózik.
Sok azonban az arcátlan árusító is. A cégvezető szerint mindenki tud nepper lenni, csak az nem lesz, aki nem akar. Ők is igyekeznek kiszorítani a neppereket a telephelyekről. Nem engednek be tőlük autókat.