Megérkezett Magyarországra a legújabb, hetedik generációs Volkswagen Golf (4 299 180 forinttól indul), és ebből az alkalomból a forgalmazó összecsődítette az összes rajongót a Hungaroringre, csak Kovács úr hiányzott, aki még jó rég ruházott be egy harmadik generációs példányba, ahogy az köztudott. Hagyományt szeretnének teremteni a rendezvényből, amely azért a jövőben lehet, hogy össznépi VW találkozóvá hígul. Annyi baj legyen, még több lesz a látnivaló.

Egyszer fenn, egyszer lenn Egyszer fenn, egyszer lenn

Azok nem unatkoztak, akik a tuningol autókat kedvelik. Voltak ugyan gyári állapotban meghagyott példányok és mutatóba még néhány OT-rendszámos is, de azért a részt vevő autók úgy 95 százaléka átépített volt. Muszáj is sok kézi munkával (vagy épp vastag pénztárcával) átépíteni a Golfot, ha azt akarjuk, észrevegyék az úton, hiszen nemrég maga a fő formatervező, Walter da Silva fogalmazta meg, hogy nem jó, ha feltűnő az autó, ezért törekednek az egyszerű formára. Ja kérem, négy éves modellciklussal valahogy meg kell oldani az értéktartás kérdését is…

Közel ötezer autó regisztrált a rendezvényre, a jelentkezők közül egy zsűri választotta ki azt a 250 autót, amelyeket aztán a Paddock területén lehetett megnézni. Hivatalosan csak Golfokat engedtek be ide, de volt azért néhány Caddy pickup és Rabbit is. Ennyi azért még belefér, hiszen mindkettő a Golf módosítása, az egyik a hasznos, a másik az amerikai változat. A rajongókon kívül egyébként a wolfsburgi gyár gyűjteményéből is érkezett pár különleges darab, I-es és II-es GTI, Rallye Golf, versenyautók. Külön részt szenteltek a nagy elődnek, a Bogárnak és annak leszármazottainak is, de azért a fő hangsúly a Golfon volt.

Szombaton még az időjárás is kedvezett a szabadtéri rendezvénynek, rengeteg kabriót kihoztak és rendeltetésének megfelelően használtak is tulajdonosaik. Igaz, amikor épp rajtuk volt a sor, hogy az extra lassítókkal biztonságosabbá tett Hungaroringen körözzenek, akkor azért becsukták a vászontetőt. Érdekes volt azt is nézni, hogy a látvány miatt porig ültetett autóknak parkoló-tempóban kellett venni a tényleg szűkre szabott akadályokat az aszfaltcsíkon, oldaldőlés nélkül mégse olyan szép az élet…

Borzalmasan zakatoló, hatalmas koromfelhőt eregető dízelektől kezdve a bebőrözött motortérrel rendelkező benzinesekig minden volt, még egy-két, Magyarországon a legalitás határán túl mozgó átalakítással is lehetett találkozni. Néhányan elsütötték a Jetta/Vento/Bora orrot az autóra átépítést is, de szép számmal voltak Audi és Mercedes felnik és egy Golf I-esen még Opel kerekeket is fel lehetett fedezni, nem is beszélve az Eurotec abroncsokon gördülő Golf I GTI Pirelli-ről. Aki nem hiszi, jövőre majd járjon utána.

Délibáb Délibáb

Nagy felbontású képeket az Autó-Motor Facebook oldalán, a Galériában találnak.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!