A régi járművek gyűjtése a hatvanas évek derekán lett okos divattá Magyarországon, és azóta tucatnyi magángyűjtemény jött létre. Sajnos alig akad közöttük, amely a nagyközönség számára is elérhető lenne. A ritka kivételek közé tartozik Sóczó Elek gyomaendrődi bognármester múzeuma.
Jó tíz évvel ezelőtt kezdődött. Sóczó Attila, akkoriban általános iskolás diák, egy régi motorkerékpárral állított haza. Édesapja, aki a település határain messze túl híres bognármester, nem bánja a próbálkozást, sőt egy idő után segít is fiának az öreg szerkezet üzemképessé tételében. Alkatrészeket keresve bukkannak rá néhány másik régi motorkerékpárra, és Sóczó Elek úgydönt, kár lenne a muzeális értékeket elveszni hagyni; összegyűjteni, megóvni és bemutatni, ez az igazi megoldás. Azóta 120 motorkerékpár látható a három teremből álló múzeumában, s több mint félszáz vár restaurálásra.
A gyűjtemény egyik érdekessége éppen a frissessége. Magyarországon viszonylag kevés motorkerékpár volt forgalomban a második világháború előtt, mindössze tízezer motorkerékpárt regisztráltak akkoriban. Az arányok érzékeltetéséül: 1926-ban Angliában hatszázezer, Németországban háromszázezer, Franciaországban és Amerikában 150 ezer motorkerékpár volt üzemben. Ama bizonyos magyar tízezerből a háború, majd az első békeévek rekvirálásai jelentős hányadot tüntettek el, a többi pedig a járműszegény ötvenes-hatvanas években szolgált tovább szorgalmasan, feltéve, hogy nem esett áldozatul valamely vasgyűjtő akciónak. A fennmaradó töredék javát kezdték aztán gyűjteni a hivatásos és botcsinálta muzeológusok a hatvanas évek végétől. Nem kevesen felfedezték a pénzszerzési, tőkebefektetési lehetőséget is, így számos értékes példány került nyugati országokban lévő gyűjteményekbe.
Bár erre vonatkozóan nincs még terminológia, a veteránmotor-gyűjtés a nyolcvanas években lett tömegsport, s nagyjából ez az az évtized, amikor végleg lesöpörték a padlásokat, kiürítették a pincéket, kamrákat. És ennek az évtizednek a termése a Sóczó-gyűjtemény, amely a 24. órában keletkezett. Ha korábban kezdi, könnyebben jutott volna szebb és értékesebb kollekcióhoz, ha néhány évet késik, szinte kilátástalan feladatot vállal. Csodaszámba menő leletek persze mindig vannak. Közismert a Szuper X története, amelyet épp az Autó-Motor Veterán hasábjain hirdetett meg újdonsült tulajdonosa, 170 ezer forintért. (Talán mondani sem kell, ez az összeg jelentősen meghaladta a beszerzési árat.) A vevő néhány hét múltán továbbadta szerzeményét Sózó Eleknek, s persze nem haszon nélkül. Így került a gyűjteménybe az amerikai gép, ami Európában ritkaságnak számít, Magyarországon 1926 és 1931 között körülbelül 40 darabot értékesítettek.
Ennél kellemesebb emlék a múzeumtulajdonos számára az a lelet, amely egy motorszerelő hagyatékaként kerül Gyomaendrődre. A néhai mechanikus özvegye évekig hallani sem akart a régi alkatrészek eladásáról, mígnem egyszer végre megnyílt az ajtó, s az idős hölgy közölte az ugyancsak meglepett bognármesterrel: – Azt hallottam magáról a piacon, hogy még senki nem látta a kocsmában, úgyhogy elvihet mindent a múzeumába. Az antialkoholizmus sokadik hasznaként vagy negyven váz, kétszer annyi sárvédő, tucatnyi benzintank és két utánfutóra való egyéb kiegészítő érkezett a gyomai portára, hogy felkerüljön a restaurálási várólistára.
Nyilván sokan teszik fel a kérdést, mit érthet egy bognár a régi motorokhoz. Tartozunk azzal az igazságnak, hogy kimondjuk, nem túl sokat. Sóczó Elek autodidaktaként szerzett némi tudományt az elmúlt egy évtizedben, és aki két-három év elteltével visszatér megnézni a gyűjteményt, láthatja, a színvonal egyre emelkedik. Eleinte sok volt a tulajdonképpen csak állagmegóvásnak nevezhető restaurálás, és amikor az ember szóvá teszi a nem típustiszta fődarabokat, a kortó is idegen lámpákat, és azt hallja, majd ha sikerül találni eredeti villát, kereket, kormányt, kicseréljük, hiszi is meg nem is. De most észrevehető, hogy a kiállított darabok egyre tökéletesednek, újra és újra előveszik őket, az anyag felújítása szinte folyamatos.
Aki foglalatoskodott már régi autó vagy motor felújításával, tudja, nincs az a pénz, ami el ne fogyna, ha restaurálásról van szó. A Sóczó-féle bognárműhely bevétele is nagyjából egyenesen utazik a múzeumba, de csodák csodája akadnak támogatók is. Elsősorban a város önkormányzata, amely minden évben erejétől tellően pénzzel is támogatja a múzeumot. Sok szomorú példa nyomán már az is meglepő, hogy nem gáncsolják a nemes kezdeményezést, s akkor kiderül, ellenkezőleg, egyenesen felkarolják. Pedig mondhatnánk, elég nekünk a nyomda, az éppen eléggé elviszi Gyomaendrőd hírét a világba. Szerencsére tudják, jobb az, ha több a hírvivő, s mellesleg egyre több nyugati rendszámú luxusautóbusz áll meg a motormúzeum előtt, bizonyítva, nemcsak a szép könyv, a régi motorkerékpár is jelent olyan vonzerőt, amiért érdemes átutazni fél Európán.
A támogatásért cserében, no meg mert igazi lokálpatrióta, Sóczó Elek azt akarja, ha ő már nem lesz, és Attila fia, aki a kezdetek óta szorgalmas társa a gyűjtemény építésében, nem óhajt többet a régi dolgokkal foglalkozni, a múzeum a városé legyen. Ne az államé, mert abban nem bízik, de Gyomaendrődben és a helybeli polgárokban annál inkább. Tulajdonképpen egy dologról kevés szó esett, múzeum látnivalóiról. Az egy másik történet lehet, illetve erről valamit elárulnak a képek, és a legjobb mindenről a helyszínen meggyőződni vasárnap és ünnepnapokon délután 13 és 18 óra között, illetve előzetes bejelentkezés alapján bármikor. Ehhez az érdeklődőnek mindössze egy levelet kell írnia Gyomaendrődre, a Fő utca 220-ba címezve.
Ocskay Zoltán
Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!