A főváros közlekedési rendőreinek fontos feladata a közlekedés rendjének, a forgalom folyamatosságának biztosítása mellett a durva szabálysértések, a balesetveszélyes magatartások visszaszorítása. A Közlekedésrendészet járőrei a figyelmeztetések, helyszínibírságolások mellett évente mintegy 40 000 feljelentéssel kénytelen élni a közlekedési fegyelem megszegőivel szemben. Ma már a járművezetők előtt ismertek a gyorshajtások ellenőrzésére, a tilos jelzésen áthajtó járművek megörökítésére szolgáló technikai eszközök, amelyek a rendőri intézkedések megalapozottságát hivatottak bizonyítani. Az talán már kevésbé közismert, hogy néhány évvel ezelőtt döntés született arról, hogy a gyorshajtásról készült trafipax-képeket nem küldik ki a szabálysértést elkövető lakására. A gyorshajtásról tehát papírkép nem készül, a szabálysértést elkövető jármű tulajdonosa egy határozatot és egy csekket kap, amelyen a kirótt büntetés befizethető. Ha a határozattal nem ért egyet, kérhet szabálysértési tárgyalás tartását, amelyen részére bemutatják, levetítik a gyorshajtást megörökítő filmkockát.

Néha előfordul, főleg a párhuzamos közlekedésű úton, hogy az egyik sávban lassabban haladó jármű takarja a másik sávon száguldó gépkocsit, amelynek vezetője ezen esetben megúszhatja a konkrét felelősségrevonást. A Kerepesi úton készült trafipax-kép tehát nem trükkfelvétel, hanem az említett eset egyike. A Mosonyi utcai laktanyába szolgálatból bevonuló lovasrendőrök takarják a mellettük 10 km-es sebességgel elszáguldó gépkocsit, amelyet a radarernyő érzékelt, de a fényképezőgép megörökíteni nem tudott.

A „száguldó” lovasok (Fenyvesi László fev.) A „száguldó” lovasok (Fenyvesi László fev.)

A lovasrendőrök egyébként a BRFK Közlekedésrendészeti Parancsnokság kötelékébe tartoznak. A nagy hagyományokkal rendelkező lovasszolgálatot 1982-ben virágoztatták fel ismét, főleg a nagy kiterjedésű ligetes, fás, bokros területek ellenőrzésére, de jelen vannak és részt vesznek a pihenőparkok ellenőrzésében is. Szolgálatukkal a Margitszigeten is sikerült megoldani az állandó rendőri jelenlétet, hiszen a környezetet erősen szennyező gépjárműveket innen kitiltották. A főváros közlekedésében tehát, ha erősen korlátozott mértékben is, de ismételten számítani kell a lassú járművek (konflisok, lovasrendőrök) megjelenésére, lassú előrehaladásuk nagyobb türelmet, több megértést követel a gépi meghajtású járművek vezetőitől.

Nemcsak a megengedett sebesség túllépése, hanem a jelzőlámpa tilos jelzésére áthaladás is súlyos baleseti veszélyforrás. A szabálysértés bizonyítására megfelelő technikai eszközt fejlesztettek ki, ez a berendezés a szabálysértés három mozzanatát rögzíti. A tilosba való behaladást – a kereszteződésben történő haladást – a kereszteződés elhagyását.

A technika ritka produkciója (Nagrand Tamás felv.) A technika ritka produkciója (Nagrand Tamás felv.)

A főváros egy forgalmas és a gyakori tilosba hajtások miatt balesetveszélyes csomópontjában „dolgozott” a fotóberendezés, amikor a jelzőlámpa váltott. A berendezést kezelő rendőr beindította a motoros filmtovábbítóval felszerelt automata fényképezőgépet. Az elöl haladó személygépkocsi a tilos jelzésre, hirtelen fékezéssel ugyan, de megállt. A mögötte haladó motorkerékpáros azonban nem fékezett – úgy gondolta, a személygépkocsi áthalad a tiloson és hogy még ő is áthalad utána. A számára váratlanul megálló jármű mögött már nem tudott fékezni, így nekiütközött. A baleset három pillanatát a fényképezőgép kockára bontva rögzítette. A motorkerékpár-vezető és utasa kisebb sérülésekkel úszták meg a kalandot és merítettek, reméljük egy életre való tanulságot ebből az esetből.

Dr. Váry László r. alezredes

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!