1. A Citroën alapítása
André Citroën 1878-ban, egy holland gyémántkereskedő fiaként született Párizsban. A név déli gyümölcsökkel kereskedő nagyapjától származott, akit citromos emberként emlegettek, végül édesapja vette fel a Citroën családnevet, amely hollandul citromot jelent, a két pontot csak azután tette fel az e betűre, hogy a család Párizsba költözött. Gyerekként Jules Verne regenyei és Gustave Eiffel építményei voltak rá nagy hatással. Az Eiffel-torony építésénél ő is jelen volt, akkor határozta el, hogy mérnöknek tanul, és az emberek javát fogja szolgálni. A kiváló üzleti érzéket sikeresen kamatoztató Citroën először felfuttatta a Mors autómárkát, majd 1919-ben megalapította saját cégét. Gyártmányait kreatívan reklámozta, például több közlekedési táblát adományozott a francia hatóságnak rajta a Citroën logójával, majd 1925 és 1934 között egy világító feliratnak bérelt helyet kedvenc épületén.

2. A márka logójának létrejötte
André Citroën a múlt század elején édesanyja szülőhazájába, Lengyelországba látogatott, ahol megvásárolta a nyílfogazású fogaskerék szabadalmát, amely hatékonyabbá, egyben halkabbá is tette a fogaskerekek működését. Ebből a kettős nyíl szimbólumból jött létre az embléma, amely legutóbb 2009-ben újult meg.

3. Az acélkarosszéria térnyerése
Első európai autógyártóként alkalmazta a szokásos faváz helyett a teljes egészében préselt acélkarosszériát a Citroën az 1924-ben bemutatott B10-esen. Az új technológia az amerikai Edward Goven Buddtól származott. Az 1,4 literes motorral felszerelt modellből több mint 17 000 példány készült. Ez annak is köszönhető, hogy az újítás költségeit nem építették bele a B10-es vételárába, ami elérhetővé tette, de veszteséget okozott a cégnek.

4. Az önhordó felépítés forradalma
Beszélő névvel vezette be a piacra 1934-es újdonságát a Citroën, a Traction Avant franciául ugyanis fronthajtást jelent. Bár az új hajtásképlet a konstrukció központi elemének számított, a korabeli, teljesítményalapú adóbesorolás szerint 7CV, 11CV és 15CV néven forgalmazott csúcsmodell volt az első autó teljes egészében önhordó karosszériával, elöl-hátul független felfüggesztéssel, és a hidropneumatikus (hátsó) futómű is az 1957-ig gyártott típusban jelent meg. Kiemelkedő vezethetősége az alvilág kedvelt autójává tette, csereben a rendőrség is rendszeresítette.

5. A Michelin színrelépése
A Traction Avant fejlesztése, a gyár teljes átépítése és a marketingkiadások felemésztették a Citroën tartalékait, a csődközeli helyzetből a cég hitelezője, a Michelin mentette meg, úgy, hogy 1934-ben a márka főrészvényesévé vált. 1935-től Pierre Michelin ült az elnöki székbe, az alapító ugyanis abban az évben, 57 éves korában betegségben elhunyt.

6. A Kacsa születése
A Michelin irányítása alatt indult a 2CV, vagy ahogy mindenki ismeri, a Kacsa fejlesztése. Az új népautónak könnyűnek, mégis strapabírónak kellett lennie. Elsősorban vidéki használatra szánták, ezért bele kellett férnie egy hordónak és át kellett tudni vinni vele egy kosár tojást a szántóföldön anélkül, hogy egy is összetört volna. Bár a második világháború előtt elkészült, végül csak 1948-ban lépett piacra, és egészen 1990-ig gyártásban maradt. Az egyszerűsége ellenére célszerű és szerethető kisautóból 3 867 932 darab készült.

7. Részvétel a háborúban
1921 és 1937 között lánctalpas katonai járműveket is gyártott a Citroën, melyek licencét az amerikai hadsereg megvásárolta, majd M2, illetve M3 Half-track néven gyártotta, és 1942-től részt vett velük a második világháborúban. 1944-ig több mint 41 000 francia eredetű katonai járművet vetettek be.

8. A kisáruszállító újragondolása
Miután egyéni szemléletmódjával megreformálta a nagy- és a kisautók felépítését, a Citroën mérnökcsapata meglevő mechanikai elemekből megépítette az elsőkerék-hajtású, elöl-hátul független felfüggesztésű és önhordó Type-H furgont, melynek karosszériaelemeit úgy tették erősebbé a tömeg növelése nélkül, hogy a préselési eljárás közben hullámokat alakítottak ki bennük. A tetszőleges kivitelben megvásárolható furgont sík, szabályos alakú raktere, nagy belmagassága és alacsony padlója tette népszerűvé, utóbbi egy ló súlyát is elbírta. 1947 és 1981 között 473 289 darabot adtak el belőle.

9. Az istennő földre szállása
Az 1955-ös Párizsi Autószalon sztárja minden idők egyik legkülönlegesebb és legkedveltebb autója, a Citroën DS, franciás kiejtéssel déesse, vagyis istennő volt. Avantgárd karosszériája az olasz szobrász és ipari formatervező, Flaminio Bertoni érdeme, a műszaki háttér a francia repülőmérnök, André Lefebvre munkája. Bár motorjait a Traction Avanttól örökölte, innovatív megoldásainak hála megelőzte korát. A Paul Mages-féle szintszabályzós, hidropneumatikus futómű, a szintén hidraulikus működésű szervokormány és szervofék a félautomata váltóval együtt légiesen könnyeddé és bármelyik másik autónál kényelmesebbé tette, világelsőséget azonban a szériában kínált, négy tárcsafék jelentett. A DS bemutatása után ikonná vált, már a kiállítás első napján 12 000-en megrendelték! Tíz nap alatt elérte a 80 000-et, ami 60 éven át rekordnak számított. Az 1968-as frissítés fontos újdonsága a kerekek elfordulását követő, belső fényszórópár volt, amely tovább erősítette pozícióját a piacon. Végül 1975-ig meg sem álltak a szerelőszalagok, magas ára ellenére 1 455 746 példány talált belőle gazdára.

10. Charles de Gaulle megmentése
1962-ben az Algéria függetlenné válását ellenző OAS terrorszervezet merényletet tervezett a francia államfő ellen. A repülőtérre tartó elnöki konvojra gépfegyverekből 220 lövést adtak le, melyek több helyen is eltalálták a de Gaulle-t szállító Citroën DS-t, amely a felfüggesztés egyedi konstrukciójának köszönhetően négy defektes kerékkel is irányítható maradt, így az elnök és felesége sértetlenül úszta meg a támadást.

11. Drámai alakítások a mozivásznon
Az 50-es évektől kezdve nem készülhetett úgy francia film, hogy legalább egy Citroën fel ne tűnt volna benne. A 2CV-re, a DS-re vagy éppen a Type-H-ra azonban többnyire fontosabb szerepeket is osztottak a filmesek, akik jó érzékkel az autók egyéni karakterére építettek. A 60-as, 70-es és 80-as években a különböző kaszkadőrjelenetek állandó kellékei voltak, az egyszerű gegektől (pl. Bourvil Kacsája egy koccanástól szétesik) az autós üldözéseken át (pl. Jean-Paul Belmondo) a sztárszerepekig (pl. Fantomas repülő DS-e), és Louis de Funeshez is hozzánőtt a DS.

12. Az Év Autója díj elnyerése
A 60-as évek végére megváltozó igényekhez alkalmazkodva elkészítették a 2CV és a DS közti űrt kitöltő, középkategóriás GS-t, amely hidropneumatikus felfüggesztésével, illetve a kategóriában kiemelkedőnek számító komfort- és biztonsági szintjével megérdemelten lett az 1971-es Év autója. Bár a magas fejlesztési költségek is hozzájárultak, hogy 1974-re a cég újra csődközelbe került, a GS piaci sikert aratott. Az Év autója díjat ezenkívül még két alkalommal, 1975-ben (CX) és 1990-ben (XM) sikerült elnyerni.

13. A Wankel-program kálváriája
Amikor Felix Wankel bemutatta saját motorkoncepcióját, az autógyártók egymásnak adták a kilincset, hogy megvásárolhassák a licencet. Mivel a Citroënnek nem volt nagyteljesítményű motorja, az NSU-val együtt létrehozta a Comotor céget. Az eredeti elképzelés szerint előnyt jelentett volna, ha a francia adórendszerhez alkalmazkodva a kis lökettérfogatú, mégis erős rotációs motorral bővíthetik kínálatukat. Végül az M35-ös prototípus után elkészítették a GS Birotort, amely az NSU-t is csődbe juttató konstrukció hibáiból származó műszaki problémák miatt annyira költségessé vált a Citroën szamara, hogy csaknem az összes eladott példányt visszavásárolták és megsemmisítették.

14. A Maserati felvásárlása
1961-ben kezdődött a DS gran turismo változatának fejlesztése. A sokáig húzódó projekthez 1968-ban megvásárolták az anyagi gondokkal küszködő Maseratit, hogy egy V6-os motorral felszerelt, hidropneumatikus felfüggesztésű kupét gyárthassanak, melyet 1970-ben SM-ként dobtak piacra. A Robert Opron formatervével, 12 920 példányban készült autó nevének jelentése Série Maserati.

15. A PSA csoport létrehozása
Az 1974-re ismét csődközeli helyzetbe került Citroën megmentője ezúttal riválisa, a Peugeot volt. A két autógyártó közösen létrehozta a Peugeot SA, vagyis PSA csoportot, és típusaikat közösen fejlesztik. Bar több logócserével létrehozott modellt is bemutattak, döntően azóta is az egyéni stílus- és márkajegyek megtartására törekednek.

16. A dízelrekord megdöntése
A gázolajos technológiában nagy múlttal büszkélkedő Peugeot segítségével az 1984-es CX Turbo-D 2.5 195 km/óra feletti végsebességével elnyerte a világ leggyorsabb dízel limuzinja címet.

17. Eredményes szereplés a versenypályákon
A Citroën egyetlen autógyártóként nyert bajnoki címet három különböző FIA-szervezésben. A rali-világbajnokságot nyolc, a tereprali-világbajnokságot öt, a túraautó-világbajnokságot három alkalommal fejeztek be győztesként.

18. A Dongfeng Peugeot-Citroën Automobile megalapítása
A Peugeot és a Citroën még a 80-as években lépett be a kínai piacra, ahol több szövetséget is kötött, végül 1992-ben hozták létre a mai közös vállalatot, amely helyi gyártású típusokkal szolgálja ki a cégcsoport egyik legnagyobb vásárlóközönséget.

19. A DS almárka bevezetése
A márka 2009-es megújulása során vezették be a DS-sorozatot, amely a klasszikusra utaló, de szándékosan nem retrós stílusú, prémium termékvonalnak indult, majd 2012-től Kínában, 2015-től pedig Európában is önálló márkaként kikerült a Citroën kínálatából.