A kis angliai gyárnak, amely ezt a típust is készítette, nagy hagyományai vannak a sportautók építésében. Régesrégen ez a név elsősorban a sportos megjelenésű, léghűtéses, JAP-motorral szerelt háromkerekű autókat jelentette. Ma már csak a négykerekű Morganok kerülnek piacra, de ezek úgy festenek, mintha formájukat több évtizeddel ezelőtt tervezték volna. Persze, ez sem véletlen, sőt sikerül egyik titka…

Nagy varázsuk van ma a veterán vonalaknak, és ha egy ilyen karosszéria jó teljesítményű motort és más, a mai technika követelményeinek megfelelő szerkezeteket rejteget, akkor kialakul a sajátságos vevőkör is. Ezt a kocsit például ugyanaz a barátunk hozta most el Pestre, aki legutóbb Lamborghini Jarama 400 GT autójának bemutatásával szerzett nekünk néhány nagyszerű napot.

Dr. A. Csögör a 350 lóerős olasz remekmű mellett tartja ezt a szolid Morgant, és úgy mondja, hogy ha nincsenek olyan sietős útjai, ahol nélkülözhetetlen a 260-as sebességre is vállalkozó Jarama, akkor szívesen jár vele. Dicsérte ezt a nyitott, illetve vászontetős „4/4 1600 Competition Model” feliratos járművet, amelyet egy 1600-as Ford Cortina GT motor segít ahhoz, hogy elérje a 170 km/órás tempót. Persze ilyenkor jól meg kell kapaszkodni a kormányban, de még lassúbb menetnél is nélkülözhetetlen a jól záró sapka és szemüveg.

Vagyis úgy, mint hajdanában, amikor még nem számítottak ritkaságnak az ilyen autók, mint például ez is, amelynél mindennap, illetve minden 200 kilométer lefutása után rá kell taposni a központi olajozó pedáljára. Különben az Áfor 98-as benzinjéből legfeljebb 11 liter kell százra. De tény az is, hogy a 95,5 lóerőt itt egy csupán 660 kg súlyú kocsi és legfeljebb két utas, meg néhány kisebb csomag veheti igénybe. Nagyon meg lehet szeretni ezt a történelmet is idéző automobilt.

(L.)
Varga Ferenc felvételei

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!