Négy sikeres év és kilenc bajnoki cím után tehát befejezi a versenyzést a Citroën-Total Rallye Team. Míg a világbajnokságon szereplő két csapat 2005 végéig kapott haladékot, addig számos nemzeti bajnokságban, így Magyarországon is, a Citroën már az idén befejezi a rali támogatását.

Fotó: ctrt.hu Fotó: ctrt.hu

A Citroën Hungária büszke a Citroën-Total Rallye Team felejthetetlen négy évére és kiváló eredményeire, hiszen a Bútor Róbert – Tóth Vilmos páros a Citroën Saxo kit carral, majd a Saxo Super 1600-assal a 2001 óta kilenc bajnoki címet szerzett (négy A6-os, három F2-es és egy-egy Szuper-1600-as valamint A csoportos). A hihetetlenül sikeres együttműködésért a Citroën ezúton is köszönetet mond szponzortársainak a Total Hungáriának, a Michelin Magyarországnak, akik aktívan hozzájárultak a CTRT sikereihez. Mindazon munkatársak nevében, akik lelkesen közreműködtek a csapat tevékenységében, és azokéban, akik a domboldalról vagy „csak” lélekben szurkoltak a Saxo legénységének, a Citroën magyar leányvállalata sok sikert kíván a hihetetlenül tehetséges Bútor – Tóth párosnak további pályafutásuk során.