Lékó Péter a már befizetett nyaralását szervezte át, és első szóra örömmel csatlakozott a jótékony célú futball gálás résztvevőkhöz. A magyar csapat kapitánya a következőket mondta ennek kapcsán:

– Amikor két héttel ezelőtt megkerestek a szervezők meglepődtem, de nagy megtiszteltetésnek tartottam, hogy rám gondoltak. Gondot csak az okozott, hogy pont a mérkőzés időpontjában nyaraltam volna. Bár az utat már befizettem, végül mégis sikerült a feleségemmel és az utazási irodával is dűlőre jutnom, és átalakítottuk a programot annak érdekében, hogy pályára léphessek a Puskás-stadionban. Sokan tudják, hogy nagyon szeretek futballozni, és gyakran is teszem, de ilyen rangos meccsen még soha nem léptem pályára. Remélem, hogy mindenki számára emlékezetese meccset játszunk majd. A magam részéről nagyon komolyan veszem a felkészülést, és holnaptól Szegeden csatlakozom a helyi csapathoz, és naponta edzek majd annak érdekében, hogy Schumacherék ellen a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam.

A Hungarian All Star csapat kerete időközben folyamatosan bővül, és Lékó Péter mellett már 9 remek sportember mondott igent a Careers Management Group felkérésére.

A Hungarian All Star csapat keretének tagjai:

A Kapuban: CSANK JÁNOS
Az egykori szövetségi kapitány, és a Sopron jelenlegi vezetőedzője vállalta, hogy hosszú évek után először újra kapuskesztyűt húz, és a korábban első osztályú kapusként szerzett tapasztalatait a magyar csapat rendelkezésére bocsátja. Csank Jánosnak egészen biztosan nehéz dolga lesz, ha útját akarja majd állni Schumacher, Alonso és a többiek rohamának.

10-es mezben: DÉTÁRI LAJOS
Az egykori világválogatott, a 80-90-es évek legelismertebb magyar labdarúgója Görögországból csak a mérkőzés kedviért érkezik újra egy napra Budapestre. Détári pályafutása során számos gálán futballozott világsztárok ellen, és ezúttal is örömmel vállalta a szereplést. Mint elmondta Michael Schumachert többször látta játszani, és biztos benne, hogy labdarúgóként is szép karriert futott volna be a hétszeres F-1-es világbajnok.

A legnagyobb munkabírással rendelkező: RUDOLF PÉTER
A magyar színhász és mozilátógatók kedvence, ezúttal nem kis bravúrt kíván véghezvinni. Rudolf Péter a mérkőzés napján is forgatja Üvegtigris című nagysikerű filmjének folytatását, de mindenképpen szeretne ott lenni a Puskás-stadionban, ahol saját bevallása szerint bárkivel szívesen focizna, nemhogy Schumiék ellen. Rudolf Péter úgy tervezi, hogy a forgatás befejezése után azonnal a Puskás-stadionba száguld, ahol egy új szerepben csillogtatja képességeit. Kevesen tudják, hogy a kiváló színész remekül bánik a labdával!

A középpálya tengelyében: ILLÉS BÉLA
A magyar első osztály csúcstartója a pályára lépések számát tekintve, és a mai magyar mezőny vitathatatlanul legtechnikásabb játékosa. Illés Béla a közeli bajnoki rajt ellenére is vállalta, hogy ott lesz a Puskás-stadionban, hiszen, mint mondta számára megtisztelő a felkérés, és örömmel segíti a nemes célt szolgáló rendezvény sikerét.

A nagy visszatérő: LISZTES KRISZTIÁN
Hosszú sérülése miatt a magyar közönség meglehetősen régen nem láthatta nemzetközi mérkőzésen Lisztes Krisztiánt, aki a MAI CASCO Futball Grand Prix keretében tér vissza a Puskás-stadionba. A szellemes megoldásairól, és cselsorozatairól ismert középpályás egyébként Forma-1 rajongó is, és elmondása szerint hatalmas élmény lesz számára a pilóták elleni mérkőzés, melyre mindenképpen hazalátogat.

A BL-hős csatárkettős: KUNTICS és KOPUNOVICS
A gáláról természetesen nem hiányozhat az a két labdarúgó, akik tíz évvel ezelőtt a Bajnokok Ligájába rúgták az első magyar csapatot. Zoran Kuntics, és Goran Kopunovics úgy vélik, hogy számukra a futball akkor is az öröm forrása volt, és ma is az, ezért örömmel szórakoztatják majd a Puskás-stadionba kilátogatókat. Vélhetően mindketten a csatársorban kapnak majd helyet, de egyezik a véleményük, hogy ezen a gálameccsen bármely poszton szívesen pályára lépnek.

A védelem tengelyében: MÉSZÖLY GÉZA
A magyar válogatott egykori védője, az Újpest csapatának jelenlegi mestere lesz a védelem irányítója. Mészöly Géza biztos benne, hogy a magyar csapat olyan összetételű gárda, amely nagyon nehéz feladat elé állítja majd a pilótákat. A jól fejelő védő szerint a magassági fölényre nem számítható Alonsoék gyorsasága lehet az a fegyver, ami viszont a magyar csapat tagjainak gondot okozhat.

A labdazsonglőr óriás: CARLOS PEREZ
A szervezők nagy örömére, a magyar csapatot öltöztető Puma megoldást talált arra, hogy a világ egyik legcsodálatosabb kézilabdázója, Carlos Perez megmutathassa, hogy lábbal is varázslatos dolgokra képes. A 2 méteres óriásnak 49-es futball cipőt kellett gyártani, hogy ott lehessen a pályán. Akik látták már a népszerű Charlie-t focizni, azok biztosak lehetnek abban, hogy nem csupán magassága miatt emelkedik majd ki a mezőnyből.

A magyar csapat további tagjainak névsorát az elkövetkező napokban közöljük, ám annyit már biztosan lehet tudni, hogy további ismert sztárok, remek képességű játékosok várnak a bevetésre. 

 A Placido Domingo koncert szervezőivel egyeztetve sikerült a színpadépítési munkálatok átcsoportosítását elérni, így újabb szektorok kerülnek megnyitásra a MAI CASCO Jótékonysági Futball Grand Prix iránt érdeklődőknek! Mindez azt jelenti, hogy a belépők továbbra is kaphatóak 600 és 1600 forintos áron a Sugár Üzletközpontban az Örs vezér téren, a Puskás-stadionnál a Körcsarnok pénztáraiban, valamennyi ismert jegyirodában, és vidékre megrendelhetőek utánvétellel a +36 30 30 30 999-es telefonszámon!