Először Kanadában csap össze az F1-es mezőny ezen a hétvégén. A Montrealt övező csodálatos környezet, és a sűrű éjszakai élet ötvözve az erős francia behatással egyedülálló atmoszférát kölcsönöz a városnak. Ez megkülönbözteti a többi észak-amerikai várostól, s Barcelona és Silvestone után a világbajnokság egyik újabb kedvenc megállóhelyévé teszi.

Az első öt futamot követően a McLaren vezeti a konstruktőri ponttáblát,
miközben két pilótája, a címvédő Fernando Alonso és Lewis Hamilton azonos pontszámmal osztoznak az egyéni ponttábla első helyén. Fernando Alonso számára a Kanadai Nagydíj mumusnak számított a tavalyi évig. A spanyol pilóta 2006-ig nem tudott nyerni Montreálban, viszont a tavalyi évben – igaz még a Renault-val – hazavihette a győztesnek járó trófeát. Heves vitákat váltott ki a csapat monacói szereplése, s az, hogy utasította Lewis Hamiltont, hogy ne előzze meg Fernando Alonsót. Bár brit lapok szerint Hamiltont már nem fogják engedni nyerni az idei évben, Norbert Haug – a Mercedes autósportokért felelős igazgatója – elmondta többet nem támogatják meg Alonso győzelmi esélyeit.

A Kanadai futam nem sokban hasonlít a Monacói Nagydíjra, viszont annyiban igen, hogy mindkét verseny fontos a csapatok számára. Miközben Monacóban a szponzorok és vendégeik a helyszínen drukkolnak a csapatokért, addig a kanadai piac, az USA piacához hasonlóan fontos az autógyártók számára. Így a BMW számára is ez a két piac a legfontosabb, hiszen csak az USA-ban 314.000 BMW-t és MINI-t adtak el 2006-ban. Így az autómárkák rajongói saját hazájukban drukkolhatnak kedvenc márkájuk csapatának.

A montreali pálya arról ismert, hogy nagyon igénybe veszi a motorokat,
hiszen a hosszú egyenes mellett egy sor szűk kanyar nehezíti a pilóták
dolgát. Ennek ellenére a pálya nem sokszor kíván meg teljes gázzal futást, így ez egy kicsit kíméletesen hat a motorokra. Az igazán nagy
megpróbáltatást az okozza, hogy ez a pálya rendelkezik a versenynaptár
pályái közül a leggyorsabb részekkel és emellett a leglassabbakkal is. Így a tökéletes motornak nagyon rugalmasnak kell lennie, miközben elég erősnek is ahhoz, hogy a szűk és lassú kanyarokból ki lehessen gyorsítani.

A verseny és a pálya

A montreali olyan ideiglenes pálya, mint a monacói vagy a Melbourne-i. Ez
azt jelenti, hogy a pálya nagyon poros és csúszós a hétvége kezdetén. A
köreredmények folyamatosan javulnak, így még a verseny során is, mivel egyre több gumi tapad az aszfaltra. Jó csúcssebességre is szükség van, mivel ezáltal a pilóták a hosszú egyenes végén előzni tudnak. Ami negatívum, az az, hogy a pálya nagyon igénybe veszi a fékeket. A kemény kanadai tél helyenként buckássá tette a pályát, így azokat figyelembe kell venni az autóbeállításkor.

A 70-körös Kanadai Nagydíj június 10-én helyi idő szerint 13 órakor veszi
kezdetét. A pálya hossza: 4,361 km, a teljes versenytáv 305,270 km.

Bár 2004-ben zsinórban harmadszor Michael Schumacher nyerte meg a Kanadai Nagydíjat, tavalyelőtt Kimi Räikkönen, majd tavaly Fernando Alonso állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A spanyol pilóta ideje 1’34″37.308 volt. A második helyezett Michael Schumacher lett, míg a bronzérmes helyen Kimi Räikkönen ért célba. A körrekordot Rubens Barrichello tartja 1″13.622-es időeredménnyel még 2004-ből.