A harmincezer kilométeres országos közúthálózaton a burkolati károk 40 százalékáért a túlsúlyos nehézgépjárművek tehetők felelőssé. A két szervezet azzal számol, a közös fellépés eredményeképpen a nemzetközi forgalomban ezek arányát egy százalékra tudják csökkenteni a jelenlegi – becslések szerint – 2,5-ről. Az útvonalengedély nélkül közlekedő túlsúlyos járművek üzemben tartóira a vámhatóság – a közúti árufuvarozáshoz és személyszállításhoz kapcsolódó rendelkezések megsértése címén – akár 300 ezer forint bírságot is kiszabhat. Ez és a beharangozott ellenőrzések hatására kiváltott útvonalengedélyek díjai tovább növelik az államkincstár bevételeit.
A közös ellenőrzések alatt a tehergépjárművek tengelysúlyát is mérik. A Magyar Közút Kht.-nak minden nagy forgalmú határátkelőhelyen vagy azok közelében van súlymérő állomása, így a vizsgálatok a nemzetközi forgalom bármelyik fontos pontján végrehajthatók. 
Az együttműködés első szakaszában az Európai Unió külső – horvát és szerb – és nem schengeni belső – román – határán kilépni szándékozó járművek közös ellenőrzése kezdődik meg. A második lépésben a schengeni belső határ közelében lévő mérőhelyekkel bővül az ellenőrző pontok száma. Ehhez a mérőállomásokat nagy sebességű, burkolatba épített tengelysúlyt mérő detektorokkal kell felszerelni, ezek beszerzésére a kht. nyílt közbeszerzési pályázatot ír ki.