Az Európa Nagydíj többek számára hazainak számít majd, hiszen a mezőnyben sok a német érdekeltségű csapat vagy éppen német származású pilóta. Ennek ellenére sokan nem kedvelik ezt a pályát, ugyanis ez az a hely, ahol az időjárás jelentések ellenére is megjósolhatatlan az időjárás. Az évnek ebben a korai szakaszában lehet itt napsütés, eső vagy akár hó is!

Négy versenyből három győzelemmel a zsebében a Renault 18 pontos előnnyel utazik Németországba. Fernando Alonso az egyéni ponttábla élén elfoglalt helyével és tavalyi győzelmével a Nürburgringen a hétvége favoritja. A McLaren motorszállítója révén hazai pályán ezúttal biztosan azon lesz, hogy ne adja át olyan könnyen a győzelmet a francia csapatnak, mint tette azt a tavalyi futamon. Akkor ugyanis a 60 körös futam utolsó előtti körében vesztette el az addig az élen haladó Kimi Räikkönen az aranyérmes helyet és az addig a második helyen köröző Fernando Alonso lett a végső győztes. A finn mclarenes pilóta jobb első kereke ugyanis kidurrant, mivel a hatalmas vibrálás teljesen tönkretette az ezüst nyíl felfüggesztését.

Fernando Alonso jó helyzetéből kifolyólag optimista a verseny előtt. “Újra nagy harcra számítok. Szerintem az idei évben sokkal közelebb vannak a versenytársak egymáshoz teljesítmény szempontjából, mint az a világbajnokságbeli állásból kiszűrhető. A Michelin abroncsok minden pályán kiegyensúlyozottan teljesítettek, s ez várhatóan a hétvégén is így lesz. Nagy nyomás nehezedik majd ránk a McLaren-Mercedestől hazai pályáján, főleg mivel ugyanolyan abroncsokon versenyeznek, mint mi.” A Renault így érthetően nagy reményekkel vág neki a hétvégi futamnak. A csapat várható eredményességéhez az Elf is a segítséget nyújt. Hideg és esős időben ugyanis teljesen másfajta olajra lesz szüksége a csapatnak ahhoz, hogy itt is sikert érjen el, mint például a forró Hungaroringen. Amennyiben esik, az hatással lesz az üzemanyag felhasználásra is, s így nagyon szoros munkára lesz szükség a csapat és az Elf között ahhoz, hogy a legjobb megoldást megtalálják a hétvégi versenyre.

A Ferrariról nem igazán lehet tudni, hogy mennyire lesz versenyképes Michael Schumacher hazai pályáján. Két évvel ezelőtt kettős győzelmet szereztek, míg tavaly Rubens Barrichello harmadik, Michael Schumacher pedig ötödik lett, ami a csapat akkori teljesítményét tekintve nem volt lekicsinylésre méltó. Michael Schumacher elmondása szerint imolai győzelme nem csak a véletlen műve volt, s az elkövetkező versenyeken, így a Nürburgringen, majd Spanyolországban is megmutatja oroszlánkörmeit.

A pálya és a verseny

Az autó beállítását tekintve ezen a pályán maximális tapadóerő szükséges. Sok az előzési lehetőség, s ez az a pálya, amely igencsak megterhelő mind a pilóta, mind az autó számára. Különös figyelem hárul a felfüggesztés beállítása szempontjából a sikánra, mint előzési lehetőségre is. Sok a lassú kanyar a pályán, amely azt jelenti, hogy a kanyarokból kijövet nagyerővel kell gyorsítani. Ez viszont az idei V8-as motorokkal kevesebb gondot okoz majd. A Nürburgring a Formula-1-es versenynaptár egyik legsimább pályájának számít, így a lágyabb keverékű abroncsokat részesítik majd a csapatok előnyben. A várható eső miatt azonban az esős abroncsokról sem feledkeznek majd el. A 60-körös Európa Nagydíj május 7-én helyi idő szerint 14 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 5,148 km, a teljes versenytáv 308,863 km. 2005-ben Renault-siker született a Nürburgringen. A futamot Fernando Alonso nyerte meg. A spanyol pilóta ideje 1’31″46.648 volt. A második helyen a Williams-szes Nick Heidfeld ért célba, míg Rubens Barrichello (Ferrari) bronzérmes lett.