Az ötlet mögött az egykori Formula II-es versenyző, superbike promóter Maurizio Flammini áll. Tervei szerint 2011-ben rendeznék meg az első futamot Róma egyik külvárosi részében (Esposizione Universale Roma) – számol be a Reuters alapján a Sportbusiness.com.

Forma 1-es futamot azonban valószínűleg csak jóval 2011 után rendezhetnek Rómában, ugyanis Bernie Ecclestone, a vándorló cirkusz mindenhatójának tervei szerint 2010-ben Dél-Korea, 2011-ben pedig India kerülhet fel a rendező országok listájára. Emellett egy oroszországi verseny esélyei is igen jók, valamint az autóipar részéről nagy a nyomás, hogy újra legyen futam Észak-Amerikában is.

Emellett bizonyos ellenállás is tapasztalható azzal kapcsolatban, hogy egy újabb helyszínen hétköznapi városi utakon rendezzenek versenyt. A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint a monacói futamnak történelmi múltja van, de három vagy négy monacói típusú verseny már sok lenne.