A Race Touareg versenyautók ennek kapcsán jubileumot ünnepelhetnek: a 280 lóerős, 2,5 literes TDI dízelmotorral hajtott versenygép számára a világkupa fináléja a 20. versenybevetést jelenti. A 2004-es Dakar Ralin történt bemutatkozása óta a prototípus eddig hét összesített győzelmet, 22 dobogós helyezést és 60 etapgyőzelmet gyűjtött.

A Volkswagen két Race Touareg versenyautóval, s a világkupa-éllovas Carlos Sainz/Michel Périn (Spanyolország/Franciaország), valamint a Giniel de Villiers/Dirk von Zitzewitz (Dél-Afrika/Németország) párossal áll rajthoz. A Dubai és Abu Dhabi környékének végtelennek tűnő homoksivatagaiban a Mitsubishi gyá-ri csapatával is találkoznak, amely Luc Alphand és Stéphane Peterhansel, illetve Nani Roma (Spanyolország) pilótákkal indul a versenyen. Az X-Raid-Team két BMW-vel, Bruno Saby (Spanyolor-szág), valamint Nasser Al-Attiyah (Katar) versenyzőkkel szere-pel.

„Nem utolsósorban a legnagyobb vetélytársainkkal vívott küzdelem révén jelenti az UAE Desert Challenge az utolsó állomást a Dakar Rali előtt” – magyarázta Kris Nissen, a Volkswagen versenyigaz-gatója. „Mindkét Race Touareg megfelel a Dakarra kialakított mű-szaki specifikációnak. Egy sikeres dubai szereplés hosszú Dakar-felkészülésünk ideális lezárását jelentené.”


A Sainz/Périn páros a világkupa éllovasaként érkezik Dubaiba

Carlos Sainz, a Volkswagen gyári pilótája már alig várja a FIA Marathon Rali Világkupa záró futamát. A spanyol pilóta ugyanis a Transsibérico Rali első és a Marokkó Rali második helyezése után, Michel Périn navigátorával hatpontos előnnyel vezeti a vi-lágkupát. „Természetesen egy további győzelmet szeretnénk a Volkswagen számára, amivel meg is nyernénk a bajnokságot” – mondta Sainz, aki számára az első vagy a második helyezés már mindenképpen a bajnoki címet jelentené. „Mindemellett az UAE Desert Challenge arra is kiváló lehetőséget kínál, hogy a Race Touareg Dakar-változatát még utoljára versenykörülmények között tegyük próbára.”

A Marokkó Ralin aratott, szeptemberi győzelmét követően a Volks-wagen másik gyári versenyzője, Giniel de Villiers is örömmel ér-kezik az Egyesült Arab Emírségek versenyére. „A Marokkó Rali egyszerűen csodálatosan alakult számunkra, a Race Touareg a mély homokban is kiváló irányíthatósági tulajdonságokat mutatott, s kiválóan együtt tudtam dolgozni navigátorommal, Dirk von Zitzewitz-cel” – magyarázta a dél-afrikai versenyző. „Az UAE Desert Challenge mezőnyében kemény ellenfelekkel találkozunk. Kíváncsian várom, hogy is állunk közvetlen összehasonlításban a vetélytársakkal.”

Dirk von Zitzewitz navigátor így egészítette ki: „Mindenekelőtt az extrém, 40 Celsius-fok feletti hőmérséklet jelenti a legna-gyobb kihívást. A szaunában készülünk a ralin ránk váró klímá-ra.” Az UAE Desert Challenge a navigáció szempontjából azonban jelentősen különbözik a Dakar Ralitól. „A Dakartól eltérően itt számos tájékozódási pontot találhatunk, amelyekhez a GPS-berendezést tájolhatjuk” – magyarázta a német versenyző, aki egy motorkerékpáros és egy autós indulást követően immár harmadszor készül a sivatagi klasszikus ralira. „Ez a verseny a navigátor számára így tulajdonképpen nem igazán jelent felkészülést a Da-karra, ahol majd leginkább az itiner alapján kell eltalálni.”

Az előző évekhez hasonlóan négy este a Dubaitól és Abu Dhabitól mintegy 350 kilométerre fekvő Moreeb-környéki szabadtéri táborba kell megérkezni. „A Moreeb-körüli extrém magas homokdűnék között rendkívül fontos a következő etap rajtsorrendje” – fejtette ki Michel Périn, a Volkswagen gyári versenyző Carlos Sainz navigá-tora. „A későn rajtoló csapatoknak ugyanis könnyebb, mivel kö-vethetik az előttük haladók nyomát. A lágy homokdűnék között nem szabad hibázni. Ha hosszabb időre elakadunk, értékes időt veszí-tünk, ami a verseny során csak nehezen hozható be újra.”


Az UAE Desert Challenge a Moreeb-környéki sivatagban

Az UAE Desert Challenge öt etapon keresztül, mintegy 1500 kilo-méteren át vezet a Dubaitól és Abu Dhabitól délre eső sivatag-ban. A verseny október 28-án, Dubai mellett egy rövid „superspecial” szakasszal indul. A következő nap a mezőny Abu Dhabiból rajtolva a moreebi sivatagi táborig hajtanak. Onnan há-rom Moreeb-környéki szakaszt teljesítenek, mielőtt a csapatok november 2-án, pénteken, a Moreeb és Dubai közötti 287 kilométe-res záró etapra indulnának. A győztest és a világkupa-bajnokot a délutáni befutónál ünnepelhetik.