Most a Chery nevű kínai autógyártó fut neki az európai piac meghódításának, annyi az újdonság, hogy ezúttal a piacon jelentős érdeklődére számot tartó kompakt szabadidő-autó kategóriában próbálkoznak elsőként. Exeed névre hallgat az új márka, az első modelljük pedig a TX szabadidő-autó lesz, amelyet 1,6 literes turbómotorral, illetve 1,5-öt turbómotorral szerelt plug-in hibrid hajtással kínálnak majd.

A Kínában Tiggo néven forgalmazott típusnak alaposan áttervezték a karosszériáját, így igazán feltűnő lett a megjelenés a vízesés-hűtőráccsal, a mozgalmas oldalfallal és a magas építésű hátsó résszel. Az ötajtós felépítmény hossza 4664 mm, szélessége 1872 mm, magassága 1685 mm és 2697 mm a tengelytávolság.

Furcsa a szellőzőnyílások elhelyezése a síkból kiálló, 10 colos képátlójú érintőképernyőnél, utóbbi miatt minimálisra csökkent a fizikai kapcsolók száma, utóbbi jórészt a klímapanelt jelenti, a kormány mögött 7 colos kijelző jelenti a műszeregységet. A Chery legújabb, 3.0-s személyi asszisztense is ott lesz a fedélzeten, ami online keresést, navigációt és egyéb szórakozási lehetőségeket is kínál, illetve arcfelismerés technológiával azonosítja az autó a használóját és veszi elő annak beállításait vagy épp kedvenc zenéit.

A Chery M3X padlólemezére épülő Exeed TX szabadidő-autó 1,6-os turbómotorja két teljesítménnyel választható: 190 LE/275 Nm vagy 218 LE/320 Nm. Ennek alternatívája a hálózatról tölthető hibrid hajtás lesz, amelynél egy 1,5-ös turbómotor (150 LE) hajt majd egy villanymotorral (114 LE) együtt. A rendszerteljesítményt nem árulták el, de azt igen, hogy elektromos módban 120 km/h és 70 kilométer az elérhető csúcs, gyorstöltéssel fél óra alatt 80 %-ra tölthető fel a teljesen lemerült akkumulátor, és az európai ciklus alapján 1,8 l/100 km a szabványos átlaga. A benzineshez hatfokozatú, kézi kapcsolású váltót is adnak, egyébként 7 fokozatú, dupla kuplungos egység van a fedélzeten.

2018-ban indul meg az Exeed márka forgalmazása Európában, a benzines és plug-in hibrid TX mellé csatlakozik majd az akkumulátoros-elektromos változat, és kisebb méretű szabadidő-autóval és hagyományos személyautók piacra dobásával lesz teljes a választék.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!