Hirdetés – Manapság már egyre több elektromos közlekedési eszközzel találkozhatunk az utcákon. Van, aki örömmel fogadja őket, akadnak azonban olyanok is, akik nincsenek oda a sok mindenfelé közlekedő személy iránt. A környezetvédők az előbbi csoportba tartoznak, hiszen tisztában vannak vele, hogy mi is vár ránk, ha még több elektromos járművet használunk.

Az új közösségi eszközök

Napjainkban egyre többen döntenek úgy, hogy valamilyen elektromos eszközt használnak. A nagyvárosi forgalomban ugyanis ezekkel sokkal gyorsabban és gördülékenyebben lehet eljutni egyik pontból a másikba. Persze nemcsak emiatt veszik igénybe ezeket a járműveket, hiszen sokan a környezettudatosság miatt választják például az elektromos kerékpárt. Nagy előnye, hogy ezekből számos változat áll rendelkezésre, amit akár bérelni is lehet. Tehát, amennyiben valaki elutazik egy másik városba, esetleg nem engedhet meg magának hasonló modellt, még ő is ki tudja próbálni.

Mi vár ránk, ha elektromos járművekre váltunk a mindennapokban?

A legtöbb típus esetében azonban figyelni kell néhány alapszabályra, főként, ha Budapesten kívánunk vele közlekedni. Az egyik ilyen, hogy se a Budai várba, se pedig a Margitszigetre nem szabad velük menni. Mivel ezek amúgy is inkább családias környezetek, így felesleges is lenne további eszközöket felvinni.

A másik, hogy ezek esetében is figyelembe kell venni az általános KRESZ szabályokat, ami a lakott területen belüli közlekedést illeti. Amennyiben mégis elhagynánk az adott települést, láthatósági mellényre van szükség. Persze ez alól az elektromos autó kivételt képez, de ez talán értelemszerű.

Ha például elektromos kerékpár webáruházból vásárolt biciklit vagy robogót vásárolnánk, akkor a mellény mellett bukósisakra is szükség lesz. Mivel a közút eléggé veszélyes, főként, ami a fővárosi területet illeti, így a biztonság kedvéért nem árt megvédeni a fejünket az esetleges sérülésektől.

Ami pedig az egyik legnagyobb előnyt illeti, végre nem kell órákon át keresgélni a megfelelő parkolóhelyet. Amennyiben elektromos robogóval járjuk a várost, szinte bárhol megállhatunk, ha figyelembe vesszük a másfél méteres mozgásteret a járdán közlekedők számára. Emellett persze talán mondani sem kell, hogy üzletek előtt se akadályozzuk a vásárlók bejutását az adott helyre.

Hol közlekedhetünk elektromos eszközökkel?

Amellett, hogy sokkal környezetbarátabb egy elektromos jármű, hatalmas előnye a személygépkocsikkal szemben, hogy öröm velük közlekedni. Azonban ne felejtsük el, hogy a járda továbbra is a gyalogosoknak van fenntartva. Lehetőleg ne köztük szlalomozva akarjunk gyorsabban eljutni a munkába vagy a szórakozóhelyre. Mindenképpen fontos, hogy biztonságos helyet válasszunk, ami általában a bicikli sávot jelenti, hiszen ezen többnyire egyfajta sebességben közlekednek az itt haladó.

Összegezve

Az elektromos járműveknek tehát bőven akad előnye, hiszen amellett, hogy biztonságosan használhatóak, sokkal gyorsabban lehet velük eljutni egyik pontból a másikba. Amennyiben elektromos kerékpárt vásárolnánk webáruházból, azzal pedig bátran közlekedhetünk a biciklisek sávjában, hiszen ugyanazok a szabályok vonatkoznak ezekre az eszközökre is.

(Nyitókép: Pixabay)