A Daimler konszern azt találta ki, hogy az újenergiás autói, tehát a hálózatról tölthető hibrideket és az akkumulátoros-elektromos autókat Mercedes-EQ néven forgalmazzák majd, a betűszó az elektromos intelligencia kifejezést rejti. Egyelőre csak egy tanulmányt mutattak be, de nagyon készülnek az új almárka piaci rajtjára, ami 2019-ben következik be, és a következő évtized közepére már 10 autót jelent. De könnyen lehet, hogy ebből nem lesz semmi.

A kínai Chery autógyár még 2014 novemberében dobta piacra a QQ modell alapján készült villanyautóját eQ néven, ötajtós karosszériával. Az első kerekeket 57 LE/150 Nm teljesítményű villanymotor hajtja, a 22,3 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorral 200 km a hatótávolság, a csúcssebesség elektronikusan korlátozott 100 km/h.

Egészen mostanáig Kínán belül forgalmazott típusról volt szó, de most hirtelen a Cherynél is almárka lett az eQ, hiszen a prototípus-stádiumban S51 EV néven futó kétszemélyes villanyautót idén novemberben eQ1 néven dobják piacra. Ennek 41 lóerős a villanymotorja, a hatótávolsága 151 km, a hossza mindössze 3200 mm. Várhatóan gyorsan folytatódik majd a sorozat bővítése, hiszen a kínai állam jelentős támogatásokkal ösztönzi az ilyen járművek vásárlását, a gyártóknak az ilyenek minél gyorsabb fejlesztését javasolták.

Egyértelműen a Cheryé az elsőség, hiszen két évvel a Daimler konszern bejelentését megelőzően már forgalmazott ilyen néven elektromos autót. Utóbbi azért fontos, mert a Mercedes-EQ is ezt a piacot célozza. A németek számára az egyedüli járható út az eQ név megvásárlása a kínai vetélytárstól, az nem tűnik valószínűnek, hogy pont az egyik legnagyobb piacra találnak ki egy eltérő nevet az újenergiás autók számára. A Chery döntése, hogy almárkává fejleszti a korábbi típusnevet arra utal, nem lesz egyszerű, pardon olcsó a megoldás.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!