Épp áll a bál a maláj Proton főhadiszállásán, az Iriz nevű globális kisautó gyártásának beindítását ünneplik egy egész hetes rendezvénnyel, és ebből az alkalomból nem csak az újdonságot és a palettát ismerhetik meg a látogatók, de néhány kísérleti autót is. Ezek között van a hivatalosan még be sem mutatott Preve REEV elnevezésű elektromos autó, amely azért érdekes, mert ebben alkalmazták először a Lotus legújabb hatótávnövelőjét.

Amikor a Lotus bemutatta az Omnivore elnevezésű hatótávnövelőjét, az 1,2 literes háromhengeres motor 51 lóerős volt, maximális nyomatéka pedig 107 Nm – mindössze két fordulaton (1500/perc és 3500/perc) működött, hiszen egyedüli célja az áramtermelés volt, és ezeken a munkapontokon üzemelt gazdaságosan. A Preve REEV motorterébe már 1,3 literes hengerűrtartalommal kerül az alumínium-blokkos áramtermelő, és egy kompresszor is növeli a teljesítményét – pontos adatokat nem árultak el, azt azonban elmondták, hogy azért volt szükség erre a tuningra, hogy a belső égésű motor elég energiát tudjon ahhoz termelni, hogy az autó tartósan tudjon 130 km/órás tempóval haladni.

A prototípus építésekor az elsődleges cél az volt, hogy működőképes legyen, ennek megfelelően a nagyon magas hatótávnövelő miatt egy kis púpot kapott a motorháztető. A 15,7 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátort a bal első sárvédőn elhelyezett csatlakozón keresztül lehet tölteni, a kerekeket hajtó elektromotor teljesítménye 107 lóerő, maximális nyomatéka 170 Nm. Az 1724 kg saját tömegű Proton Preve REEV szabványos fogyasztása 0,82 l/100 km, a 100 km/órás tempót 14,7 másodperc alatt éri el. Egyelőre nincs arról szó, hogy sorozatgyártásban is megvalósítanák ezt az autót, de mutatja, hogy a nehézségei ellenére – munkavállalóinak negyedét kénytelen elbocsájtani – Lotus nem állt le az Omnivore fejlesztésével.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!